¹ Dáriusnak, az Asvérus fiának elsõ esztendejében, a ki a Médiabeliek nemzetségébõl vala, a ki királylyá tétetett vala a Káldeusok országán;

² Uralkodásának elsõ esztendejében én, Dániel, megfigyeltem a könyvekben az esztendõk számát, a melyrõl az Úr ígéje lõn Jeremiás prófétához, hogy hetven esztendõnek kell eltelni Jeruzsálem omladékain.

³ És orczámat az Úr Istenhez emelém, hogy keressem [õt] imádsággal, könyörgéssel, bõjtöléssel, zsákban és hamuban.

⁴ És imádkozám az Úrhoz, az én Istenemhez, és vallást tevék, és mondám: Kérlek, oh Uram, nagy és rettenetes Isten, a ki megtartja a szövetséget és a kegyességet azoknak, a kik õt szeretik és teljesítik az õ parancsolatait.

⁵ Vétkeztünk és gonoszságot míveltünk, hitetlenül cselekedtünk és pártot ütöttünk ellened, és eltávoztunk a te parancsolataidtól és ítéleteidtõl.

⁶ És nem hallgatánk a te szolgáidra, a prófétákra, a kik a te nevedben szóltak a mi királyainknak, fejedelmeinknek, atyáinknak és az ország egész népének.

⁷ Tied Uram az igazság, mienk pedig orczánk pirulása, a mint ez ma van Júda férfiain, Jeruzsálem lakosain és az egész Izráelen, a közel és távol valókon, mindama földeken, a melyekre kivetetted õket az õ gonoszságuk miatt, a melylyel vétkeztek ellened.

⁸ Miénk, oh Uram, orczánk pirulása, a mi királyainké, fejedelmeinké és atyáinké, a kik vétkeztünk ellened.

⁹ A mi Urunké Istenünké az irgalmasság és a bocsánat, mert pártot ütöttünk ellene;

¹⁰ És nem hallgattunk az Úrnak, a mi Istenünknek szavára, hogy járjunk az õ törvényeiben, a melyeket elõnkbe adott, az õ szolgái, a próféták által.

¹¹ És az egész Izráel áthágta a te törvényedet, és elhajlottak, hogy ne hallgassanak a te szódra. Ezért reánk szakad az átok és eskü, a mely meg van írva Mózesnek, az Isten szolgájának törvényében; mert vétkeztünk ellene!

¹² És teljesíté az õ szavait, a melyeket szóla ellenünk és a mi bíráink ellen, a kik minket ítéltek, hogy nagy veszedelmet hoz reánk; mert nem történt olyan az egész ég alatt, a milyen történt Jeruzsálemben.

¹³ A mint írva van a Mózes törvényében, az a veszedelem mind reánk jöve! És az Úrnak, a mi Istenünknek szine elõtt nem esedeztünk, hogy megtértünk volna a mi álnokságainkból, és figyeltünk volna a te igazságodra.

¹⁴ Azért készen tartotta az Úr a veszedelmet, és azt reánk hozá: mert igaz az Úr, a mi Istenünk minden cselekedetében, melyeket cselekszik; mert nem hallgattunk az õ szavára.

¹⁵ Most azért, oh mi Urunk, Istenünk! a ki kihoztad a te népedet Égyiptom földébõl hatalmas kézzel, és nevet szereztél magadnak, mint ma is van: vétkeztünk, gonoszul cselekedtünk!

¹⁶ Uram, a te igazságod teljessége szerint forduljon el, kérlek, a te haragod és búsulásod a te városodtól, Jeruzsálemtõl, a te szentséges hegyedtõl, mert a mi bûneinkért és a mi atyáink hamisságaiért gyalázatára van Jeruzsálem és a te néped mindeneknek mi körültünk.

¹⁷ És most hallgasd meg, oh Istenünk, a te szolgádnak könyörgését és esedezéseit, és világosítsd meg az Úrért a te orczádat a te szent helyeden, a mely elpusztíttatott.

¹⁸ Hajtsad, én Istenem, a te füledet [hozzánk] és hallgass meg; nyisd meg szemeidet és tekintsd meg a mi pusztulásunkat és a várost, a mely a te nevedrõl neveztetik; mert nem a mi igazságunkban, hanem a te nagy irgalmasságodban [bízva] terjesztjük elõdbe a mi esedezéseinket.

¹⁹ Uram, hallgass meg! Uram, légy kegyelmes! Uram, légy figyelmetes, és cselekedd meg, ne késedelmezzél tennen magadért, oh én Istenem; mert a te nevedrõl neveztetik a te városod és a te néped.

²⁰ És még szólék és imádkozám, és vallást tevék az én bûnömrõl, és az én népemnek, az Izráelnek bûnérõl; és esedezésemet az Úr elé, az én Istenem elé terjesztém az én Istenemnek szent hegyéért.

²¹ És még az imádságot mondom vala, mikor ama férfiú, Gábriel, a kit elébb a látomásban láttam vala, sebességgel repülvén, megillete engem az estvéli áldozat idején.

²² És értésemre adá, és szóla nékem és monda: Dániel, most jöttem ki, hogy értelemre tanítsalak.

²³ A te esedezésed kezdetén egy szózat támadt, és én eljöttem, hogy megjelentsem; mert te kedves vagy: vedd eszedbe azért a szózatot, és értsd meg a látomást!

²⁴ Hetven hét szabatott a te népedre és szent városodra, hogy vége szakadjon a gonoszságnak és bepecsételtessék a bûn, és hogy eltöröltessék a hamisság és elhozassék az örök igazság, és bepecsételtessék a látomás és a próféták, és felkenettessék a Szentek szente.

²⁵ Tudd meg azért és vedd eszedbe: A Jeruzsálem újraépíttetése felõl való szózat keletkezésétõl a Messiás- fejedelemig hét hét és hatvankét hét van és újra megépíttetnek az utczák és a kerítések, még pedig viszontagságos idõkben.

²⁶ A hatvankét hét mulva pedig kiirtatik a Messiás és senkije sem lesz. És a várost és a szenthelyet elpusztítja a következõ fejedelem népe; és vége lesz [mintegy] vízözön által, és végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás.

²⁷ És egy héten át sokakkal megerõsíti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak, és útálatosságok szárnyán pusztít, a míg az enyészet és a mi elhatároztatott, a pusztítóra szakad.

¹ És monda az Úr Mózesnek: Menj a Faraóhoz és beszélj vele: Ezt mondja az Úr, a héberek Istene: Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem:

² Mert ha nem akarod elbocsátani és tovább is tartóztatod õket:

³ Ímé az Úr keze lészen a te mezei barmaidon, lovakon, szamarakon, tevéken, ökrökön és juhokon; igen nagy döghalál.

⁴ De különbséget tesz az Úr az Izráel barmai között és Égyiptom barmai között, és mindabból, a mi Izráel fiaié, egy sem vész el.

⁵ Idõt is hagya az Úr, mondván: Holnap cselekszi az Úr ezt a dolgot a földön.

⁶ Meg is cselekedé az Úr ezt a dolgot másodnapon, és elhulla Égyiptomnak minden barma, de az Izráel fiainak barma közül egy sem hullott el.

⁷ El is külde a Faraó, és ímé egy sem hullt vala el az Izráeliták barma közül: de a Faraó szíve kemény maradt, és nem bocsátá el a népet.

⁸ Az Úr pedig monda Mózesnek és Áronnak: Vegyétek tele markaitokat kemenczehamuval, és szórja azt Mózes az ég felé a Faraó szeme láttára.

⁹ Hogy porrá legyen Égyiptomnak egész földén, s emberen és barmon hólyagosan fakadó fekéllyé legyen Égyiptomnak egész földén.

¹⁰ Vevének azért kemenczehamut és a Faraó elé állának, és Mózes az ég felé szórá azt; és lõn az emberen és barmon hólyagosan fakadó fekély.

¹¹ És az írástudók nem állhatnak vala Mózes elõtt a fekély miatt; mert fekély vala az írástudókon s mind az Égyiptombelieken.

¹² De az Úr megkeményíté a Faraó szívét, és nem hallgata reájok, a mint megmondotta vala az Úr Mózesnek.

¹³ És monda az Úr Mózesnek: Kelj fel reggel és állj a Faraó eleibe és mondd néki: Ezt mondja az Úr, a héberek Istene: Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem.

¹⁴ Mert ezúttal minden csapásomat reá bocsátom a te szívedre, a te szolgáidra és a te népedre azért, hogy megtudd, hogy nincs én hozzám hasonló az egész földön.

¹⁵ Mert ha most kinyujtanám kezemet és megvernélek téged és a te népedet döghalállal, akkor kivágattatnál a földrõl.

¹⁶ Ámde azért tartottalak fenn tégedet, hogy megmutassam néked az én hatalmamat, és hogy hirdessék az én nevemet az egész földön.

¹⁷ Ha tovább is feltartóztatod az én népemet és nem bocsátod el õket:

¹⁸ Ímé holnap ilyenkor igen nagy jégesõt bocsátok, a melyhez hasonló nem volt Égyiptomban az napságtól fogva hogy fundáltatott, mind ez ideig.

¹⁹ Most annakokáért küldj el, hajtasd be barmaidat és mindenedet, valamid a mezõn van; minden ember és barom, a mely a mezõn találtatik és házba nem hajtatik, - jégesõ szakad arra, és meghal.

²⁰ A ki a Faraó szolgái közûl az Úr beszédétõl megfélemedék, szolgáit és barmait házakba futtatá.

²¹ A ki pedig nem törõdék az Úr beszédével, szolgáit és barmát a mezõn hagyá.

²² Az Úr pedig monda Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet az égre, hogy legyen jégesõ Égyiptom egész földén az emberre, baromra és a mezõ minden fûvére, Égyiptom földén.

²³ Kinyujtá azért Mózes az õ vesszejét az égre, az Úr pedig mennydörgést támaszta és jégesõt, és tûz szálla le a földre, és jégesõt bocsáta az Úr Égyiptom földére.

²⁴ És lõn jégesõ, és a tûz egymást éré az igen nagy jégesõ közt, a melyhez hasonló nem volt az egész Égyiptom földén, mióta nép lakja.

²⁵ És elveré a jégesõ egész Égyiptom földén mindazt, a mi a mezõn vala, embertõl baromig; a mezõ minden fûvét is elveré a jégesõ és a mezõ minden fáját is egybe rontá.

²⁶ Csak a Gósen földén, hol Izráel fiai valának, nem volt jégesõ.

²⁷ A Faraó pedig elkülde és hívatá Mózest és Áront, és monda nékik: Vétkeztem ezúttal; az Úr az igaz; én pedig és az én népem gonoszok vagyunk.

²⁸ Imádkozzatok az Úrhoz, hogy legyen elég a mennydörgés és jégesõ, és akkor elbocsátlak titeket és nem maradtok tovább.

²⁹ Mózes pedig monda néki: Mihelyt kimegyek a városból, felemelem kezeimet az Úrhoz; megszûnnek a mennydörgések és nem lesz többé jégesõ, hogy megtudd, hogy az Úré a föld.

³⁰ De tudom, hogy te és a te szolgáid még nem féltek az Úr Istentõl.

³¹ A len pedig és az árpa elvereték, mert az árpa kalászos, a len pedig bimbós vala.

³² De a búza és a tönköly nem vereték el, mert azok késeiek.

³³ És kiméne Mózes a Faraótól a városból és felemelé kezeit az Úrhoz, és megszûnének a mennydörgések s a jégesõ és esõ sem ömlik vala a földre.

³⁴ Amint látá a Faraó, hogy megszûnék az esõ, meg a jégesõ és a mennydörgés, ismét vétkezék és megkeményíté szívét õ és az õ szolgái.

³⁵ És kemény maradt a Faraó szíve, és nem bocsátá el az Izráel fiait, a mint megmondotta vala az Úr Mózes által.