¹ Akkor a Filiszteusok összegyûjték minden seregeiket Afeknél; Izráel pedig tábort jár vala a forrásnál, [mely] Jezréel mellett van.

² És a Filiszteusok vezérei kivonulának, ki százzal, ki ezerrel, Dávid pedig és az õ emberei hátul menének Ákhissal.

³ És mondának a Filiszteusok vezérei: Mit [akarnak] ezek a zsidók? És monda Ákhis a Filiszteusok vezéreinek: Avagy nem ez-é Dávid, Saulnak, az Izráel királyának szolgája, a ki már napok óta, sõt évek óta nálam van, és nem találtam benne semmi [rosszat] attól a naptól fogva, hogy átjött, a mai napig.

⁴ De megharaguvának õ reá a Filiszteusok vezérei, és mondának néki a Filiszteusok vezérei: Küldd vissza ezt az embert, hogy térjen vissza a helyére oda, a melyet rendeltél néki, és ne jõjjön el mi velünk a harczba, hogy ellenünk ne forduljon a harczban; mert ugyan mivel tehetné magát kedvesebbé ura elõtt, hacsak nem ezeknek a vitézeknek fejeivel?

⁵ Avagy nem ez-é Dávid, a kirõl [így] énekelnek a körtánczban: Megverte Saul az õ ezerét, és Dávid is az õ tízezerét?

⁶ Szólítá azért Ákhis Dávidot, és monda néki: Él az Úr, hogy te becsületes vagy, és kedves elõttem mind kimenésed, mind bejövésed velem a táborba, mert semmi rosszat nem találtam benned attól a naptól fogva, hogy hozzám jöttél, e mai napig; de a vezérek elõtt nem vagy kedves.

⁷ Most azért térj vissza, és menj el békességben, és [semmit] se cselekedjél, a mi a Filiszteusok vezérei elõtt helytelen.

⁸ És monda Dávid Ákhisnak: Vajjon mit cselekedtem, és mit találtál a te szolgádban attól a naptól fogva, hogy nálad voltam, a mai napig, hogy ne menjek el, és ne harczoljak a királynak, az én uramnak ellenségei ellen?

⁹ Ákhis pedig felele, és monda Dávidnak: Tudom; bizonyára kedves vagy elõttem, mint az Istennek angyala; de a Filiszteusok vezérei mondák: El ne jõjjön velünk a harczba.

¹⁰ Azért kelj fel korán reggel uradnak szolgáival együtt, a kik veled eljövének; keljetek fel korán reggel, mihelyt megvirrad, és menjetek el.

¹¹ Felkele azért Dávid embereivel együtt, hogy korán reggel elmenjen és visszatérjen a Filiszteusok földére. A Filiszteusok pedig felmenének Jezréelbe.

¹ Ezek pedig azok, a miket örökségül võnek el Izráel fiai a Kanaán földén, a miket örökségül adtak nékik Eleázár, a pap, Józsué, a Nún fia és az atyai fejedelmek, a kik valának Izráel fiainak nemzetségei felett;

² Sorsvetés által való örökségökül, (a mint megparancsolta vala az Úr Mózes által) a kilencz nemzetségnek és a félnemzetségnek:

³ Mert két nemzetségnek és fél nemzetségnek a Jordánon túl adott vala Mózes örökséget, a Lévitáknak pedig nem adott vala örökséget õ közöttök.

⁴ Mert a József fiai két nemzetség voltak: Manassé és Efraim; a Lévitáknak pedig nem adtak osztályrészt a földbõl, hanem csak városokat lakásul és az azokhoz való legelõket barmaik és marháik számára.

⁵ A mint megparancsolta vala az Úr Mózesnek, úgy cselekedének az Izráel fiai, és úgy oszták fel a földet.

⁶ Hozzámenének pedig Józsuéhoz Júdának fiai Gilgálba és monda néki a Kenizeus Káleb, Jefunné fia: Te tudod azt a dolgot, a melyet beszélt vala az Úr Mózesnek, az Isten emberének én felõlem és te felõled Kádes-Barneában.

⁷ Negyven esztendõs valék én, mikor elküldött engem Mózes az Úrnak szolgája Kádes-Barneából, hogy kikémleljem a földet, és úgy hoztam néki hírt, a mint az én szívemben vala.

⁸ Atyámfiai pedig, a kik feljöttek vala velem, elrémítették a népnek szívét, de én tökéletesen követtem az Urat, az én Istenemet.

⁹ És megesküvék Mózes azon a napon, mondván: Bizony a föld, a melyet megtapodott a te lábad, tiéd lesz örökségül, és a te fiaidé mind örökké, mivelhogy tökéletesen követted az Urat, az én Istenemet.

¹⁰ Most pedig, ímé megtartott engem az Úr életben, a mint szólott vala; most negyvenöt esztendeje, a mióta szólott vala az Úr e dologról Mózesnek, a mi alatt Izráel a pusztában bolyongott vala; és most ímé, nyolczvanöt esztendõs vagyok!

¹¹ Még ma is olyan erõs vagyok, a milyen azon a napon voltam, a mikor elküldött engem Mózes; a milyen akkor volt az én erõm, most is olyan az én erõm a harczoláshoz és járásra-kelésre.

¹² Most azért add nékem ezt a hegyet, a melyrõl szólt vala az Úr azon a napon; mert magad is hallottad azon a napon, hogy Anákok vannak ott, és nagy, erõsített városok; hátha velem lesz az Úr, és kiûzöm õket, a mint megmondotta az Úr.

¹³ És megáldá õt Józsué, és odaadá Hebront Kálebnek, a Jefunné fiának örökségül.

¹⁴ Azért lõn Hebron a Kenizeus Kálebé, a Jefunné fiáé, örökségül mind e mai napig, a miért hogy tökéletesen követte vala az Urat, Izráelnek Istenét.

¹⁵ A Hebron neve pedig annakelõtte Kirjáth-Arba volt; a ki a legnagyobb ember volt az Anákok között. A föld pedig megnyugodott a harcztól.