¹ Õrhelyemre állok, és megállok a bástyán, és vigyázok, hogy lássam, mit szól hozzám, és mit feleljek én panaszom dolgában.

² És felele nékem az Úr, és mondá: Írd fel [e] látomást, és vésd táblákra, hogy könnyen olvasható legyen.

³ Mert e látomás bizonyos idõre [szól,] de vége felé siet és meg nem csal; ha késik is, bízzál benne; mert eljön, el fog jõni, nem marad el!

⁴ Ímé, felfuvalkodott, nem igaz õ benne az õ lelke; az igaz pedig az õ hite által él.

⁵ És bizony, a bor is megcsal: felgerjed a férfiú és nincsen nyugalma; õ, a ki tátja száját, mint a Seol, és olyan õ, mint a halál: telhetetlen, és magához ragad minden népet és magához csatol minden nemzetet.

⁶ Avagy nem költenek-é ezek mindnyájan példabeszédet róla, és találós mesét reá, mondván: Jaj annak, a ki rakásra gyûjti, a mi nem övé! De meddig? És a ki adóssággal terheli magát!

⁷ Avagy nem támadnak-é hirtelen, a kik téged mardossanak, és nem serkennek-é fel, a kik háborgassanak téged? És zsákmányul esel nékik.

⁸ Mivelhogy kifosztogattál sok nemzetet, kifosztanak téged mind a többi népek az emberek véréért, és az országok, városok és minden bennök lakozók ellen való erõszaktételért.

⁹ Jaj annak, a ki bûnös szerzeményt szerez házának, hogy magasra rakhassa fészkét, hogy megszabadulhasson a gonosz hatalma elõl.

¹⁰ Házadnak gyalázatára tervezted a sok nép kiirtását, és bûnössé tetted lelkedet.

¹¹ Mert a kõ [is ellened] kiált a falból, és a gerenda a fa-alkotmányból visszhangoz néki.

¹² Jaj annak, a ki várost épít vérengzéssel, és a ki várat emel álnoksággal.

¹³ Avagy ímé, nem a Seregek Urától van-é ez, hogy a népek tûznek építenek, és a nemzetek a hiábavalóságnak fáradoznak?

¹⁴ Mert az Úr dicsõségének ismeretével betelik a föld, a miképen a folyamok megtöltik a tengert.

¹⁵ Jaj annak, a ki megitatja felebarátját, epédet keverve belé, hogy megrészegítsed õt, hogy láthassad az õ szemérmöket!

¹⁶ Gyalázattal telsz meg dicsõség helyett; igyál te is és láttassék szemérmed; reád fordul az Úr jobbjának pohara, és gyalázat [borítja] [el] dicsõségedet.

¹⁷ Bizony, a libanoni erõszakoskodás [gyászba] borít téged, és a vadak pusztítása, a mely rettegteté õket, az emberek véréért és az országon, a városon és annak minden lakosán ûzött erõszakosságért.

¹⁸ Mit használ a faragott kép, hogy a faragója kifaragta azt? vagy az öntött kép és a mely hazugságot tanít, hogy a képnek faragója bízik abban, csinálván néma bálványokat?

¹⁹ Jaj annak, aki fának mondja: Serkenj fel! néma kõnek: Ébredj fel! Taníthat-é ez? Ímé, borítva van aranynyal és ezüsttel, lélek pedig nincs benne semmi!

²⁰ Ellenkezõleg az Úr az õ szent templomában, hallgasson elõtte az egész föld!

¹ Benjámin fiai, fussatok ki Jeruzsálembõl, és fújjatok kürtöt Thekoában, és tûzzetek ki zászlót Beth-Hakkeremben; mert veszedelem fenyeget észak felõl és nagy romlás!

² A szép és elkényeztetett asszonyhoz tettem hasonlóvá Sion leányát.

³ Pásztorok jõnek el hozzá nyájaikkal együtt; felvonják mellette a sátrakat köröskörül; kiki legelteti, a mi keze ügyébe esik.

⁴ Készüljetek hadba ellene; keljetek fel, és menjünk fel délben! Jaj nékünk, mert hanyatlik már a nap, mert hosszabbodnak az esteli árnyékok!

⁵ Keljetek fel és menjünk fel éjjel, és rontsuk le az õ palotáit!

⁶ Mert ezt mondja a Seregeknek Ura: Vágjatok fákat és hányjatok töltést Jeruzsálem ellen; a büntetés városa ez, csupa nyomorgatás van benne!

⁷ Mint a kút hidegen tartja meg a vizét, úgy tartja meg az õ gonoszságát: erõszakosság és önkény hallatszik benne, és betegség és vereség van elõttem szüntelen.

⁸ Térj eszedre, oh Jeruzsálem, hogy el ne szakadjon tõled a lelkem; hogy pusztává ne tegyelek téged, lakhatatlan földdé!

⁹ Ezt mondja a Seregek Ura: Teljesen megszedik Izráel maradékát, mint a szõlõt. Fordítsd kezedet [reájok,] mint a szõlõszedõ a kosarakra!

¹⁰ Kinek szóljak és kiket kérjek, hogy hallják? Ímé, az õ fülök körülmetéletlen és nem figyelhetnek! Ímé, az Úr szava útálatossággá lett elõttök; nem gyönyörködnek abban:

¹¹ Azért telve vagyok az Úr haragjával, elfáradtam [azt] visszatartani! Öntsd ki a gyermekekre az utczán, és az ifjak gyülekezetére is egyszersmind; sõt még a férj a feleséggel, az öreg az aggastyánnal szintén fogattassanak el;

¹² És házaik idegenekre szálljanak, mezõik és feleségeik is egyszersmind; mert kinyújtom kezemet e föld lakosaira, azt mondja az Úr.

¹³ Mert kicsinyeiktõl fogva nagyjaikig mindnyájan telhetetlenségnek adták magokat; a prófétától fogva a papig mindnyájan csalárdságot ûznek.

¹⁴ És hazugsággal gyógyítgatják az én népem leányának romlását, mondván: Békesség, békesség, és nincs békesség!

¹⁵ Szégyenkezniök kellene, hogy útálatosságot cselekedtek, de szégyenkezni nem szégyenkeznek, még pirulni sem tudnak; ezért elesnek majd az elesendõkkel; az õ megfenyíttetésök idején elhullanak, azt mondja az Úr.

¹⁶ Így szólt az Úr: Álljatok az utakra, és nézzetek szét, és kérdezõsködjetek a régi ösvények felõl, melyik a jó út, és azon járjatok, hogy nyugodalmat találjatok a ti lelketeknek! És azt mondták: Nem megyünk!

¹⁷ Õrállókat is rendeltem föléjök, [mondván:] Figyeljetek a kürtnek szavára! És azt mondták: Nem figyelünk!

¹⁸ Azért halljátok meg, ti nemzetek, és tudd meg, te gyülekezet azt, a mi [következik] reájok.

¹⁹ Halld meg, oh föld! Ímé, én veszedelmet hozok erre a népre: az õ gondolatainak gyümölcsét; mert nem figyeltek az én beszédeimre, és az én törvényemet megvetették.

²⁰ Minek nékem ez a tömjén, a mi Sébából kerül, és a messze földrõl való jóillatú fahéj? A ti égõáldozataitok nincsenek kedvemre, sem a ti véres áldozataitok nem tetszenek nékem.

²¹ Azért ezt mondja az Úr: Ímé, én akadályokat szerzek e népnek, és megbotlanak bennök az atyák és fiak együttesen, a szomszéd és az õ barátja elvesznek.

²² Így szól az Úr: Ímé, nép jön el az északi földrõl, és nagy nemzet serken fel a földnek végérõl!

²³ Kézívet és kopját ragad, kegyetlen az és nem könyörül; szavok zúg, mint a tenger, és lovakon nyargalnak, fejenként viadalra készen te ellened, oh Sion leánya!

²⁴ Halljuk a hírét: kezeink elesnek; szorongás vesz erõt rajtunk, reszketés, mint a vajudó asszonyon.

²⁵ Ki ne menjetek a mezõre, és az úton se járjatok; mert ellenség fegyvere, rémület [fenyeget] köröskörül.

²⁶ Népem leánya! Ölts gyászt, és heverj a porban, sírj, mint az egyszülöttet siratják, zokogj keservesen; mert reánk tör a pusztító hamar!

²⁷ Próbálóvá tettelek téged az én népem között; õrállóvá, hogy megismerd és megpróbáld az õ útjokat.

²⁸ Mindnyájan igen vakmerõk, rágalmazva járnak, réz és vas; mindnyájan elvetemültek õk.

²⁹ Megégett a fúvó a tûztõl, elfogyott az ón, hiába olvaszt az olvasztó, mert gonoszok, meg nem tisztíthatók.

³⁰ Megvetett ezüstnek hívjátok õket, mert az Úr megvetette õket!