圣经文本

 

1 Mózes第26章

学习

   

1 Lõn pedig éhség az országban, amaz elsõ éhség után, mely Ábrahám idejében vala. Elméne azért Izsák Abimélekhez a Filiszteusok királyához Gérárba.

2 Mert megjelent vala néki az Úr és ezt mondotta vala: Ne menj alá Égyiptomba! lakjál azon a földön, melyet mondándok tenéked.

3 Tartózkodjál ezen a földön, és én veled leszek és megáldalak téged; mert tenéked és a te magodnak adom mind ezeket a földeket, hogy megerõsítsem az esküvést, melylyel megesküdtem Ábrahámnak a te atyádnak.

4 És megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és a te magodnak adom mind ezeket a földeket: és megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei;

5 Mivelhogy hallgata Ábrahám az én szavamra: és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet.

6 Lakozék azért Izsák Gérárban.

7 És mikor annak a helynek lakosai az õ felesége felõl kérdezõsködének, azt mondja vala: én húgom õ. Mert fél vala azt mondani: én feleségem; [gondolván:] nehogy megöljenek engem e helynek lakosai Rebekáért, mivelhogy szép ábrázatú õ.

8 És lõn idõ multával, hogy Abimélek a Filiszteusok királya kitekintvén az ablakon, látá Izsákot enyelegni Rebekával az õ feleségével.

9 Kiálta azért Abimélek Izsáknak, és monda: Ímé bizony feleséged õ; hogyan mondhattad [tehát:] húgom õ!? És monda neki Izsák: Mert azt gondolám, netalán még meg kell halnom miatta.

10 És monda Abimélek: Miért mívelted ezt mi velünk? Kevésbe múlt, hogy feleségeddel nem hált valaki a nép közûl, és bûnt hoztál volna mi reánk.

11 Parancsola azért Abimélek mind az egész népnek, ezt mondván: A ki ezt az embert vagy ennek feleségét illeténdi, bizonynyal meg kell halnia.

12 És vete Izsák azon a földön, és lett néki abban az esztendõben száz annyia, mert megáldá õt az Úr.

13 És gyarapodék az a férfiú, és elébb-elébb megy vala a gyarapodásban, mígnem igen nagygyá lõn.

14 És vala néki apró és öreg barma és sok cselédje, s irigykedének ezért reá a Filiszteusok.

15 És mindazokat a kútakat, melyeket az õ atyjának szolgái Ábrahámnak az õ atyjának idejében ástak vala, behányák a Filiszteusok, és betölték azokat földdel.

16 És monda Abimélek Izsáknak: Menj el közûlünk, mert sokkal hatalmasabbá lettél nálunknál.

17 Elméne azért onnan Izsák, és Gérár völgyében voná fel sátrait, és ott lakék.

18 És ismét megásá Izsák a kútakat, a melyeket ástak vala az õ atyjának Ábrahámnak idejében, de a melyeket Ábrahám holta után behánytak vala a Filiszteusok, és azokkal a nevekkel nevezé azokat, a mely neveket adott vala azoknak az õ atyja.

19 Izsák szolgái pedig ásnak vala a völgyben, és élõ víznek forrására akadának ott.

20 Gérár pásztorai pedig versengének Izsák pásztoraival, mondván: Miénk a víz. Ezért nevezé a kútnak nevét Észeknek, mivelhogy czivakodtak vala õ vele.

21 Más kútat is ásának s azon is versengének, azért annak nevét Szitnának nevezé.

22 És tovább vonula onnan és ása más kútat, a mely miatt nem versengének; azért nevezé nevét Rehobóthnak, és monda: Immár tágas helyet szerzett az Úr minékünk, és szaporodhatunk a földön.

23 Felméne pedig onnan Beérsebába.

24 És megjelenék néki az Úr azon éjszaka, és monda: Én vagyok Ábrahámnak a te atyádnak Istene: Ne félj, mert te veled vagyok, és megáldalak téged, és megsokasítom a te magodat Ábrahámért, az én szolgámért.

25 Oltárt építe azért ott, és segítségûl hívá az Úrnak nevét, s felvoná ott az õ sátorát; Izsák szolgái pedig kútat ásának ottan.

26 Abimélek pedig elméne õ hozzá Gérárból és Akhuzzáth az õ barátja, meg Pikhól az õ hadvezére.

27 És monda nékik Izsák: Miért jöttetek én hozzám, holott gyûlöltök engem s elûztetek magatok közûl?

28 Õk pedig mondák: Látván láttuk, hogy az Úr van te veled, és mondánk: legyen esküvés mi közöttünk, köztünk és te közötted; és kössünk frigyet teveled,

29 Hogy minket gonoszszal nem illetsz, valamint mi sem bántottunk téged, és a mint csak jót cselekedtünk veled, és békességgel bocsátottunk el magunktól. Te már az Úr áldott embere vagy.

30 Akkor vendégséget szerze nékik és evének és ivának.

31 Reggel pedig felkelvén, egymásnak megesküvének, és elbocsátá õket Izsák, és elmenének õ tõle békességgel.

32 Ugyanaz nap eljövének az Izsák szolgái, és hírt hozának néki a kút felõl, melyet ástak vala; és mondának néki: Találtunk vizet.

33 S elnevezé azt Sibáhnak: Azokáért annak a városnak neve Beérseba mind e mai napig.

34 És mikor Ézsaú negyven esztendõs vala, feleségûl vevé Jehudithot, a Khitteus Beéri leányát, és Boszmátot a Khitteus Elon leányát.

35 És õk valának Izsáknak és Rebekának lelke keserûsége.

   

来自斯威登堡的著作

 

Arcana Coelestia#3412

学习本章节

  
/10837  
  

3412. 'All the wells which his father's servants had dug in the days of Abraham his father, the Philistines stopped them up' means that people who possessed knowledge of cognitions did not wish to know interior truths that came from the Divine and so effaced them. This is clear from the meaning of 'wells' as truths, dealt with in 2702, 3096, here interior truths coming from the Divine since the wells, which mean truths, are said to have been dug by 'his father's servants in the days of Abraham his father' - 'Abraham' representing the Lord's Divine itself, 2011, 2833, 2836, 3251, 3305 (end); from the meaning of 'stopping up' as not wishing to know and so effacing; and from the representation of 'the Philistines' as people who possess no more than a knowledge of cognitions, dealt with in 1197, 1198.

[2] The subject at this point is the appearances of truth that belong to the lower degree, which are able to exist with those who possess a knowledge of cognitions and whom 'the Philistines' are used to mean here. With regard to the interior truths that come from the Divine and are effaced by those called the Philistines, the position is that in the Ancient Church and after it the name Philistines was used for those who gave little thought to life and very much to doctrine, and who in course of time even rejected matters of life and acknowledged matters of faith - which faith was separated from life - as being the essential element of the Church. As a consequence they attached no importance at all to matters of doctrine concerning charity which in the Ancient Church constituted the all of doctrine, and so they effaced it. Instead they proclaimed matters of doctrine concerning faith and centred the whole of their religion in these. And since in this way they departed from the life of charity, that is, from charity as the sum and substance of life, they more than all others were called 'the uncircumcised'. For by 'the uncircumcised' were meant all in whom charity was not present, no matter how much doctrine they knew, 2049 (end).

[3] Because such people departed from charity they also removed themselves from wisdom and intelligence, for no one can have a wise and intelligent discernment of what truth is unless good, that is, charity, reigns in him. Indeed all truth originates in good and has regard to good, so that anyone who is devoid of good is unable to have an intelligent discernment of truth, and does not even wish to know it. When such people in the next life are far away from heaven, light bright as snow is sometimes seen to be with them. But that light is like the light in wintertime which, being devoid of warmth, is unproductive. This also explains why, when such persons draw near to heaven, their light is converted into utter darkness, and their minds into something akin to that darkness, which is stupidity. From these considerations it may now be seen what is meant by the statement that people who possessed no more than a knowledge of cognitions did not wish to know interior truths that came from the Divine and so effaced them.

  
/10837  
  

Thanks to the Swedenborg Society for the permission to use this translation.