圣经文本

 

2 Mózes第4章

学习

   

1 Felele Mózes és monda: De õk nem hisznek nékem s nem hallgatnak szavamra, sõt azt mondják: nem jelent meg néked az Úr.

2 Az Úr pedig monda néki: Mi az a kezedben? S õ monda: Vesszõ.

3 Vesd azt - úgymond - a földre. És veté azt a földre és lõn kígyóvá; és Mózes elfutamodék elõle.

4 Monda pedig az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet és fogd meg a farkát! És kinyújtá kezét és megragadá azt, és vesszõvé lõn az õ kezében.

5 Hogy elhigyjék, hogy megjelent néked az Úr, az õ atyáik Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene.

6 És ismét monda néki az Úr: Nosza dugd kebeledbe a kezed; és kebelébe dugá kezét és kihúzá: ímé az õ keze poklos vala, olyan mint a .

7 És monda: Dugd vissza kebeledbe a kezed: és visszadugá kezét kebelébe és kivevé azt kebelébõl és ímé ismét olyanná lõn mint teste.

8 És ha úgy lenne, hogy nem hisznek néked és nem hallgatnak az elsõ jel szavára, majd hisznek a második jel szavának.

9 És ha úgy lenne, hogy ennek a két jelnek sem hisznek és nem hallgatnak szavadra: akkor meríts vizet a folyóvízbõl és öntsd a szárazra, és a víz, a mit a folyóvízbõl merítettél, vérré lesz a szárazon.

10 És monda Mózes az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesenszóló sem tegnaptól, sem tegnap elõttõl fogva, sem azóta, hogy szólottál a te szolgáddal; mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvû vagyok.

11 Az Úr pedig monda néki: Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy siketté, vagy látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr?

12 Most hát eredj és én lészek a te száddal, és megtanítlak téged arra, a mit beszélned kell.

13 Õ pedig monda: Kérlek, Uram, csak küldd, a kit küldeni akarsz.

14 És felgerjede az Úr haragja Mózes ellen és monda: Nemde atyádfia néked a Lévi nemzetségbõl való Áron? Tudom, hogy õ ékesenszóló és ímé õ ki is jõ elõdbe s mihelyt meglát, örvendezni fog az õ szívében.

15 Beszélj azért vele, és add szájába a beszédeket, és én lészek a te száddal és az õ szájával és megtanítlak titeket arra, a mit cselekedjetek.

16 És õ beszél majd helyetted a néphez és õ lesz néked száj gyanánt, te pedig leszesz néki Isten gyanánt.

17 Ezt a vesszõt pedig vedd kezedbe, hogy véghez vidd vele ama jeleket.

18 És méne Mózes és visszatére az õ ipához Jethróhoz és monda néki: Hadd menjek és térjek vissza az én atyámfiaihoz Égyiptomba, hogy meglássam, ha élnek-e még? És monda Jethró Mózesnek: Eredj el békességgel.

19 Az Úr pedig monda Mózesnek Midiánban: Eredj, térj vissza Égyiptomba; mert meghaltak mindazok a férfiak, a kik téged halálra kerestek vala.

20 És felvevé Mózes az õ feleségét és az õ fiait és felülteté õket a szamárra és visszatére Égyiptom földére. Az Isten vesszejét pedig kezébe vevé Mózes.

21 És monda az Úr Mózesnek: Mikor elindulsz, hogy visszatérj Égyiptomba, meglásd, hogy mindazokat a csudákat véghez vidd a Faraó elõtt, melyeket kezedbe adtam; én pedig megkeményítem az õ szívét, és nem bocsátja el a népet.

22 Ezt mondd azért a Faraónak: Így szólt az Úr: Elsõszülött fiam az Izráel.

23 Ha azt mondom néked: Bocsásd el az én fiamat, hogy szolgáljon nékem és te vonakodol elbocsátani: ímé én megölöm a te elsõszülött fiadat.

24 És lõn az úton, egy szálláson, eleibe álla az Úr és meg akarja vala õt ölni.

25 De Czippora egy éles követ veve és lemetszé az õ fiának elõbõrét és lába elé veté mondván: Bizony, vérjegyesem vagy te nékem!

26 És békét hagya néki. Akkor monda: Vérjegyes a körûlmetélkedésért.

27 Áronnak pedig monda az Úr: Eredj Mózes eleibe a pusztába! És elméne és találkozék vele az Isten hegyénél és megcsókolá õt.

28 Mózes pedig elbeszélé Áronnak az Úr mindama szavait, melyekkel õt elküldötte vala és mindazokat a jeleket, melyeket reá bízott vala.

29 És méne Mózes és Áron és egybegyûjték Izráel fiainak minden véneit.

30 És elmondá Áron mindazokat a beszédeket, melyeket mondott vala az Úr Mózesnek és megcselekedé a jeleket a nép szemei elõtt.

31 És hitt a nép, és megértette, hogy meglátogatta az Úr Izráel fiait és megtekintette nyomorúságukat. És meghajták magokat és leborulának.

   

来自斯威登堡的著作

 

Arcana Coelestia#6959

学习本章节

  
/10837  
  

6959. 'And Jehovah said further to him' means foresight of what those who belonged to the spiritual Church were going to be like if they were not in possession of faith. This is clear from the meaning of 'Jehovah said' as foresight, as above in 6946. The reason it means that this future was foreseen - what those who belonged to the spiritual Church would be like if they were not in possession of faith - lies in the words that immediately follow. These deal with members of the spiritual Church, represented by 'the children of Israel', describing what they were going to be like if they did not possess faith, that they would become profaners of truth. For the first miracle in which the rod became a serpent means their state, a state in which they would become wholly sensory- and bodily-minded; the present miracle in which Moses' hand became leprous means profanation since this would come next if that Church continued to be devoid of faith.

[2] In childhood, and after that in adolescence, those who belong to the spiritual Church possess faith in the things taught by their Church. But during those years the faith they possess is obtained from parents and teachers, not by their own efforts. If therefore they subsequently give up that faith they can profane truth only to a small extent, and Divine means can be used to remove that profanation, thereby freeing a person from guilt on account of it. But if a person possesses faith in what the Church teaches and in the Word as a result of his own efforts, that is, he confirms for himself what he has been taught, but after that gives it up and refuses to accept what he has previously believed - and especially if he leads a life that goes against the truth he has confirmed for himself, and either explains it to suit himself or totally rejects it - he renders truth profane. The reason why is that within himself he mixes up and joins together truth and falsity. Because people like this have scarcely any remnants of what is true and good they come at length in the next life to be like skeletons, having as little life left as one's bones possess in comparison with the organic life of the flesh. A more direful lot however awaits those who render good profane than those who render truth profane. Those belonging to the spiritual Church are able to profane truth, but they are less able to do the same thing to good.

[3] Since 'leprosy' means the profanation of truth and is referred to in what follows next, please see first what has been stated and shown already about profanation:

Those within the Church are capable of profaning holy things, but not those outside it, 2051, 3399.

Holy things cannot be profaned except by those who first acknowledge them, 3398.

People who do not know holy things, and also those who do not acknowledge them, cannot profane them, 1008, 1010, 1059, 3398, 4289.

It is also profanation when one acknowledges and believes truths and forms of good and yet leads a life that goes against them, 4601.

A person is withheld as far as is possible from profanation, 301-303, 1327, 1328, 3398, 3402.

The lot awaiting profaners is the worst of all in the next life, 6348.

  
/10837  
  

Thanks to the Swedenborg Society for the permission to use this translation.