The Bible

 

1 Mózes 31

Study

   

1 És meghallá a Lábán fiainak beszédét, kik ezt mondják vala: Valamije volt atyánknak, mind elvette Jákób; és atyánkéból szerezte mind e gazdagságot.

2 És látá Jákób a Lábán orczáját, hogy ímé nem olyan õ hozzá mint annakelõtte.

3 Monda pedig az Úr Jákóbnak: Térj meg atyáid földére, a te rokonságod közé, és veled lészek.

4 Elkülde tehát Jákób, és kihívatá magához Rákhelt és Leát a mezõre az õ nyájához.

5 És monda nékik: Látom atyátok orczáját, hogy nem olyan hozzám, mint ennekelõtte; de az én atyám Istene velem volt.

6 Ti pedig tudjátok, hogy teljes erõm szerint szolgáltam atyátokat.

7 De atyátok engem megcsalt s tízszer is megváltoztatta béremet; mindazáltal az Isten nem engedte, hogy nékem kárt tehessen.

8 Mikor azt mondotta: A pettyegetettek legyenek a te béred, a juhok mind pettyegetetteket ellenek vala. Ha azt mondotta: A csíkos lábúak legyenek a te béred, a juhok mind csíkos lábúakat ellenek vala.

9 Így vette el Isten atyátok jószágát és nékem adta.

10 Mert lõn a juhok foganásának idejekor, szemeimet felemelém, és látom vala álomban, hogy ímé a juhokat hágó kosok csíkos lábúak, pettyegetettek és tarkák.

11 Akkor monda nékem az Isten Angyala álomban: Jákób. És felelék: Ímhol vagyok.

12 És õ monda: Emeld fel szemeidet és lásd, hogy a mely kosok a juhokat hágják, azok mind csíkos lábúak, pettyegetettek és tarkák. Mert mindazt láttam, a mit veled Lábán cselekeszik vala.

13 Én vagyok ama Béthelnek Istene, a hol emlékoszlopot kentél fel, és a hol fogadást tettél nékem. Most kelj fel, menj ki e földrõl, és térj vissza szülõföldedre.

14 És felele Rákhel és Lea, és mondának néki: Vajjon vagyon-é még nékünk valami részünk és örökségünk a mi atyánk házában?

15 Avagy nem úgy tartott-é minket mint idegeneket? midõn minket eladott, és értékünket is teljesen megemésztette.

16 Mert mind ez a gazdagság, melyet Isten vett el a mi atyánktól, miénk és a mi fiainké. Most azért valamit néked az Isten mondott, [azt] cselekedjed.

17 Felkele tehát Jákób, és feltevé gyermekeit és feleségeit a tevékre;

18 És elvivé minden nyáját, és minden keresményét, melyet keresett vala; minden jószágát, melyet szerzett vala Mésopotámiában, hogy elmenjen az õ atyjához Izsákhoz Kanaán földére.

19 Lábán pedig elment vala juhait nyírni; azonközben ellopá Rákhel a házi bálványokat, melyek atyjánál valának.

20 Jákób pedig meglopá a Siriabeli Lábánnak szívét, mivelhogy nem adá tudtára, hogy szökni akar.

21 Megszökék tehát mindenestõl, és felkelvén, általméne a folyóvízen, és Gileád hegye felé tarta.

22 És mikor harmad napra megmondák Lábánnak, hogy Jákób elszökött;

23 Maga mellé vévén az õ rokonait, hét napi járó földig ûzé õket; és eléré a Gileád hegyén.

24 Isten pedig megjelenék a Siriabeli Lábánnak éjjel álomban, és monda néki: Vigyázz magadra, Jákóbnak se jót, se rosszat ne szólj.

25 Mikor eléré Lábán Jákóbot, s Jákób a hegyen voná fel sátorát; Lábán is a Gileád hegyén voná fel az õ rokonaival egybe.

26 És monda Lábán Jákóbnak: Mit cselekedtél, hogy megloptad szívemet, és leányaimat fegyverrel nyert foglyokként vitted el?

27 Miért futottál el titkon, s loptál meg engem? miért nem jelentetted nékem, hogy elbocsátottalak volna örömmel, énekszóval, dob- és hegedûszóval?

28 És nem engedted meg, hogy megcsókoljam fiaimat és leányaimat. Ez egyszer bolondul cselekedtél.

29 Volna erõm hozzá, hogy rosszat tegyek veletek, de a ti atyátok Istene tegnap éjszaka megszólíta engem, ezt mondván: Vigyázz magadra, Jákóbnak se jót, se rosszat ne szólj.

30 Hogyha pedig immár el akartál menni, mivelhogy nagy kívánsággal kívánkoztál atyád házához: miért loptad el az én isteneimet?

31 Felelvén pedig Jákób, monda Lábánnak: Mert féltem, mert gondolom vala, hogy talán elveszed a te leányaidat én tõlem erõvel.

32 A kinél pedig megtalálod a te isteneidet, ne éljen [az]. Atyánkfiai elõtt vizsgáld meg, mid van nálam, és vidd el. Mert nem tudja vala Jákób, hogy Rákhel lopta el azokat.

33 Beméne tehát Lábán Jákób sátorába, és Lea sátorába, és a két szolgáló sátorába, és nem találá meg; akkor kiméne Lea sátorából, és méne a Rákhel sátorába.

34 Rákhel pedig vette vala a házi bálványokat, és tette vala azokat egy tevének a nyergébe, és rájok ûle; Lábán pedig felhányá az egész sátort, és nem találta vala meg [azokat.]

35 Akkor monda az õ atyjának: Ne haragudjék az én uram, hogy fel nem kelhetek elõtted, mert asszonyok baja van rajtam. Keresé tehát, de nem találá a házi bálványokat.

36 Jákób pedig haragra gerjede s feddõdék Lábánnal. Megszólala Jákób és monda Lábánnak: Mi a vétkem, és mi a bûnöm, hogy üldözõbe vettél?

37 Bezzeg minden holmimat felhánytad, mit találtál a magad házi holmija közûl valót? add elõ itt az én rokonaim és a te rokonaid elõtt, hogy tegyenek ítéletet kettõnk között.

38 Immár húsz esztendeje vagyok nálad, juhaid és kecskéid nem vetéltek el, és nyájad kosait nem ettem meg.

39 A mit a [vad] megszaggatott, nem vittem hozzád, én fizettem meg azt; tõlem követelted a nappal lopottat, mint az éjjel lopottat is.

40 Úgy voltam hogy nappal a hõség emésztett, éjjel pedig a hideg; és az álom távol maradt szemeimtõl.

41 Immár húsz esztendeje hogy házadnál vagyok; tizennégy esztendeig szolgáltalak két leányodért, és hat esztendeig juhaidért; te pedig béremet tízszer is megváltoztattad.

42 Ha az én atyám Istene, Ábrahám Istene, és az Izsák félelme velem nem volt volna, bizony most üresen bocsátanál el engem, [de] megtekintette Isten az én nyomorúságomat és kezeim munkáját, és megfeddett [téged] tegnap éjjel.

43 Felele pedig Lábán és monda Jákóbnak: A leányok én leányaim és a fiak én fiaim, és a nyáj az én nyájam, s valamit látsz mind az enyim, de mit tehetek ma ezeknek az én leányaimnak, vagy az õ magzatjaiknak, a kiket szûltek?

44 Most tehát jer, kössünk szövetséget, én meg te, hogy az légyen bizonyságul közöttem és közötted.

45 És võn Jákób egy követ, és felemelé azt emlékoszlopul.

46 És monda Jákób az õ atyjafiainak: Szedjetek köveket! És gyûjtének köveket, és csinálának rakást; és evének ott a rakáson.

47 És nevezé azt Lábán Jegár-Sahaduthának, Jákób pedig nevezé Gálhédnek.

48 És mondja vala Lábán: E rakás bizonyság ma, közöttem és közötted, azért nevezék Gálhédnek.

49 És Miczpának, mivelhogy mondá: Az Úr legyen vigyázó közöttem és te közötted, a mikor egymástól elválunk.

50 Ha az én leányaimat nyomorgatándod, és ha az én leányaimon kivûl több feleséget veéndesz, senki sincs ugyan velünk; de meglásd: Isten a bizonyság én közöttem és te közötted.

51 És monda Lábán Jákóbnak: Ímé e rakás kõ és ímé ez emlékoszlop, a melyet raktam én közöttem és te közötted,

52 Bizonyság legyen e rakás kõ, és bizonyság ez az emlékoszlop, hogy sem én nem megyek el e rakás kõ mellett te hozzád, sem te nem jössz át én hozzám e rakás kõ, és ez emlékoszlop mellett gonosz végre.

53 Az Ábrahám Istene, és a Nákhor Istene, és az õ atyjok Istene tegyenek ítéletet közöttünk: És megesküvék Jákób az õ atyjának Izsáknak félelmére.

54 Akkor Jákób áldozatot öle ott a hegyen, és vendégségbe hívá az õ rokonait. És vendégeskedtek vala, s meghálának a hegyen.

55 Reggel pedig felkele Lábán és megcsókolá fiait és leányait és megáldá õket. Azután elméne Lábán, és visszatére az õ helyére.

   

From Swedenborg's Works

 

Arcana Coelestia #4073

Study this Passage

  
/ 10837  
  

4073. 'Jacob sent and called Rachel and Leah to the field, to his flock' means a linking of the affections for truth to the good now meant by 'Jacob' - achieved by that good itself; also the use to which those affections were applied when that good departed. This is clear from the representation of 'Jacob' as the good of the natural, often dealt with already, and from the representation of 'Rachel and Leah' as affections for truth which were linked to that good - 'Rachel' the affection for interior truth, and 'Leah' the affection for external truth, dealt with in 3758, 3782, 3793, 3819. The fact that sending to them and calling them to the field, to his flock, means linking them to itself is self-evident. 'Field' means the things that constitute good, and the place where good exists, 2971, 3196, 3310, 3317, while 'flock' means the actual goods and truths which had now been acquired and to which the affections for truth meant by 'Rachel' and 'Leah' were to be applied when that good departed. 'Jacob' in this chapter represents the good of the Natural which was to become joined more closely to the Divine, 4069, since it was in a state of readiness to separate itself, and was actually doing so, from the good meant by 'Laban' - see what is said about Jacob in 3775. For representations are conditioned by the changes of state that happen to good and truth, and changes of state are conditioned by the changes which spirits and angels who are governed by such good and truth undergo, discussed above in 4067.

[2] With the departure of the communities of spirits and angels that are governed by intermediate good new communities draw nigh which are governed by a more perfect type of good. Man's state is altogether conditioned by the communities of spirits and angels in whose midst he has his being. These determine the state of his will and also that of his thought. But when he himself chooses those communities for himself, that is, when he links himself to them, the changes of state which he undergoes are entirely different from when those communities are linked to him by the Lord. When he links himself to them evil reigns in him, but when they are linked to him by the Lord good reigns in him. When good reigns in him the kind of good that flows in by way of those communities is such as contributes to the reformation of his life. The things that are stated here in the internal sense about the good represented by 'Jacob', about the affections for truth meant by 'Rachel' and 'Leah', and about the use to which these affections were applied when that good departed from the good meant by 'Laban', give an exact and vivid picture of the communities and the changes they undergo. From these communities angels perceive the states which exist with man, and so perceive the nature of his goods and truths. Consequently they perceive countless details which are seen by man as little more than a single whole. Angels therefore are aware of actual causes since they see and perceive those communities, whereas man is aware of effects and does not see those communities, but has merely a dim perception of them gained through some changes of state which originate in those communities. He sees and perceives nothing regarding what is happening to good and truth, unless he is enlightened by the Lord through angels.

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Society for the permission to use this translation.