The Bible

 

1 Mózes 29

Study

   

1 Jákób azután lábára kelvén, elméne a napkeletre lakók földére.

2 És látá, hogy ímé egy kút van a mezõben, és hogy ott három falka juh hever vala. Mert abból a kútból itatják vala a nyájakat; de a kútnak száján nagy kõ vala:

3 Mikor pedig ott valamennyi nyáj összeverõdik, elgördítik a követ a kút szájáról és megitatják a juhokat s ismét helyére teszik a követ, a kút szájára.

4 És monda nékik Jákób: Honnan valók vagytok atyámfiai? És mondának: Háránból valók vagyunk.

5 És monda nékik: Ismeritek-é Lábánt, a Nákhor fiát? s azok felelének: Ismerjük.

6 Azután monda nékik: Egészségben van-é? s azok mondának: Egészségben van, és az õ leánya Rákhel ímhol jõ a juhokkal.

7 És monda [Jákób:] Ímé még nagy fenn van a nap, nincs ideje hogy betereljék a marhát: itassátok meg a juhokat, és menjetek, legeltessetek.

8 Azok pedig felelének: Nem tehetjük míg valamennyi nyáj össze nem verõdik, és el nem gördítik a követ a kút szájáról, hogy megitathassuk a juhokat.

9 Még beszélget vala velõk, mikor megérkezék Rákhel az õ atyja juhaival, melyeket legeltet vala.

10 S lõn, a mint meglátá Jákób Rákhelt, Lábánnak az õ anyja bátyjának leányát, és Lábánnak az õ anyja bátyjának juhait, odalépett Jákób és elgördíté a követ a kút szájáról, és megitatá Lábánnak az õ anyja bátyjának juhait.

11 És megcsókolá Jákób Rákhelt, és nagy felszóval síra.

12 S elbeszélé Jákób Rákhelnek, hogy õ az õ atyjának rokona és hogy Rebekának fia. Ez pedig elfuta, és megmondá az õ atyjának.

13 És lõn mikor Lábán Jákóbnak, az õ húga fiának hírét hallá, eleibe futa, megölelé és megcsókolá õt, és bevivé az õ házába, és az mindeneket elbeszéle Lábánnak.

14 És monda néki Lábán: Bizony én csontom és testem vagy te! És nála lakék egy hónapig,

15 És monda Lábán Jákóbnak: Avagy ingyen szolgálj-é engem azért, hogy atyámfia vagy? Mondd meg nékem, mi legyen a béred?

16 Vala pedig Lábánnak két leánya: a nagyobbiknak neve Lea, a kisebbiknek neve Rákhel.

17 Leának pedig gyenge szemei valának, de Rákhel szép termetû és szép tekintetû vala.

18 Megszereti vala azért Jákób Rákhelt, és monda: Szolgállak téged hét esztendeig Rákhelért, a te kisebbik leányodért.

19 És monda Lábán: Jobb néked adnom õt, hogysem másnak adjam õt, maradj én nálam.

20 Szolgála tehát Jákób Rákhelért hét esztendeig, s csak néhány napnak tetszék az neki, annyira szereti vala õt.

21 És monda Jákób Lábánnak: Add meg nékem az én feleségemet: mert az én idõm kitelt, hadd menjek be hozzá.

22 És begyûjté Lábán annak a helynek minden népét, és szerze lakodalmat.

23 Estve pedig vevé az õ leányát Leát, és bevivé hozzá, a ki beméne õ hozzá.

24 És Lábán az õ szolgálóját Zilpát, szolgálóul adá az õ leányának Leának.

25 És reggelre kelve: Ímé ez Lea! Monda azért Lábánnak: Mit cselekedtél én velem? Avagy nem Rákhelért szolgáltalak-é én tégedet? Miért csaltál meg engem?

26 Lábán pedig monda: Nem szokás nálunk, hogy a kisebbiket oda adják a nagyobbik elõtt.

27 Töltsd ki ennek hetét, azután amazt is néked adjuk a szolgálatért, melylyel majd szolgálsz nálam még más hét esztendeig.

28 Jákób tehát aképen cselekedék, kitölté azt a hetet; ez pedig néki adá Rákhelt, az õ leányát feleségûl.

29 És adá Lábán az õ leányának Rákhelnek, az õ szolgálóját Bilhát, hogy néki szolgálója legyen.

30 És beméne Rákhelhez is, és inkább szereté Rákhelt, hogysem Leát és szolgála õ nála még más hét esztendeig.

31 És meglátá az Úr Lea megvetett voltát, és megnyitá annak méhét. Rákhel pedig magtalan vala.

32 Fogada azért Lea az õ méhében és szûle fiat, és nevezé nevét Rúbennek, mert azt mondja vala: Meglátta az Úr az én nyomorúságomat; most már szeretni fog engem az én férjem.

33 Azután ismét teherbe esék és szûle fiat, és monda: Mivelhogy meghallotta az Úr megvetett voltomat, azért adta nékem ezt is; és nevezé nevét Simeonnak.

34 És megint teherbe esék és szûle fiat, és monda: Most már ragaszkodni fog hozzám az én férjem, mert három fiat szûltem néki; azért nevezé nevét Lévinek.

35 És ismét teherbe esék, és fiat szûle és mondá: Most már hálákat adok az Úrnak; azért nevezé nevét Júdának, és megszûnék a szûléstõl.

   

From Swedenborg's Works

 

Arcana Coelestia #3249

Study this Passage

  
/ 10837  
  

3249. Eastward to the land of the east. That this signifies to the good of faith, is evident from the signification of “the east” and the “land of the east,” which will be treated of in what follows. The good of faith which is signified by the “land of the east,” is no other than that which in the Word is called charity toward the neighbor; and charity toward the neighbor is nothing else than a life according to the Lord’s commandments. That this is signified by the “land of the east” may be seen above (n. 1250); therefore they who were in the knowledges of the good of faith were called “sons of the east.” The land of the sons of the east was Aram of Syria. (That Aram or Syria represents the knowledges of good, may be seen above, n. 1232, 1234; and that Aram Naharaim, or Syria of the rivers, represents the knowledges of truth, n. 3051.) And as by the “Syrians” or “sons of the east” were signified those who were in the knowledges of good and truth, they were preeminently called the “wise,” as in the first book of Kings, where it is said of Solomon:

The wisdom of Solomon was multiplied above the wisdom of all the sons of the east (1 Kings 4:30);

and as in Matthew, where it is said of those who came to Jesus when He was born:

Wise men from the east came to Jerusalem, saying, Where is He that is born king of the Jews? For we have seen His star in the east, and are come to worship Him (Matthew 2:1-2).

For in Syria were the last remains of the Ancient Church, and therefore in that land there still remained the knowledges of good and truth, as can also be seen from Balaam, who not only adored Jehovah, but also prophesied concerning the Lord, and called Him the “Star out of Jacob, and the Scepter out of Israel” (Numbers 24:17). That Balaam was of the sons of the east in Syria is manifest, for he says this of himself when he utters the declaration:

From Syria hath Balak brought me, the king of Moab, from the mountains of the east (Numbers 33:7).

That it was Aram or Syria where the sons of the east dwelt, is evident from the fact that when Jacob went into Syria he is said to have gone “to the land of the sons of the east” (Genesis 29:1).

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Foundation for the permission to use this translation.