Bibliorum

 

4 Mózes 11

Study

   

1 És lõn, hogy panaszolkodék a nép az Úr hallására, [hogy] rosszul [van dolga.] És meghallá az Úr, és haragra gerjede, és felgyullada ellenök az Úrnak tüze és megemészté a tábornak szélét.

2 Kiálta azért a nép Mózeshez, és könyörge Mózes az Úrnak, és megszünék a tûz.

3 És nevezé azt a helyet Thaberának; mert felgyulladt vala ellenök az Úrnak tüze.

4 De a gyülevész nép, a mely köztök vala, kívánságba esék, és Izráel fiai is újra síránkozni kezdének, és mondának: Kicsoda ád nékünk húst ennünk?

5 Visszaemlékezünk a halakra, a melyeket ettünk Égyiptomban ingyen, az ugorkákra és dinnyékre, a párhagymákra, vereshagymákra és a foghagymákra.

6 Most pedig a mi lelkünk eleped, mindennek híjával lévén; szemünk elõtt nincs egyéb mint manna.

7 (A manna pedig olyan vala mint a kóriándrum magva, a színe pedig mint a bdelliomnak színe.

8 Kiomol vala pedig a nép, és szedik vala [a mannát], és õrlik vala kézimalmokban, vagy megtörik vala mozsárban, és megfõzik vala fazékban, és csinálnak vala abból pogácsákat: az íze pedig olyan vala, mint az olajos kalácsé.

9 Mikor pedig a harmat leszáll vala a táborra éjjel, a manna is mindjárt leszáll vala arra.)

10 És meghallá Mózes, hogy sír a nép, az õ nemzetsége szerint, kiki az õ sátorának nyílása elõtt; és igen felgerjede az Úr haragja, és nem tetszék az Mózesnek.

11 És monda Mózes az Úrnak: Miért nyomorítád meg a te szolgádat? és miért nem találék kegyelmet a te szemeid elõtt, hogy ez egész népnek terhét én reám vetéd?

12 Avagy tõlem fogantatott-e mind ez egész nép? avagy én szûltem-e õt, hogy azt mondod nékem: Hordozd õt a te kebleden, a miképen hordozza a dajka a csecsemõt, arra a földre, a mely felõl megesküdtél az õ atyáinak?

13 Hol vegyek én húst, hogy adjam azt mind ez egész népnek? mert reám sírnak, mondván: Adj nékünk húst, hadd együnk!

14 Nem viselhetem én magam mind ez egész népet; mert erõm felett van.

15 Ha így cselekszel velem, kérlek ölj meg engemet, ölj meg ha kedves vagyok elõtted, hogy ne lássam az én nyomorúságomat.

16 Monda azért az Úr Mózesnek: Gyûjts egybe nékem hetven férfiút Izráel vénei közül, a kikrõl tudod, hogy vénei a népnek és annak elõljárói, és vidd õket a gyülekezet sátorához, és álljanak ott veled.

17 Akkor alá szállok, és szólok ott veled, és elszakasztok abból a lélekbõl, a mely te benned van, és teszem õ beléjök, hogy viseljék te veled a népnek terhét, és ne viseljed te magad.

18 A népnek pedig mondd meg: Készítsétek el magatokat holnapra, és húst esztek; mert sírtatok az Úr hallására, mondván: Kicsoda ád nékünk húst ennünk? mert jobban vala nékünk dolgunk Égyiptomban. Azért az Úr ád néktek húst és enni fogtok.

19 Nem [csak] egy napon esztek, sem két napon, sem öt napon, sem tíz napon, sem húsz napon;

20 Hanem egy egész hónapig, míglen kijön az orrotokon, és útálatossá lesz elõttetek; mivelhogy megvetettétek az Urat, a ki közöttetek van; és sírtatok õ elõtte mondván: Miért jöttünk ide ki Égyiptomból?

21 És monda Mózes: Hatszáz ezer gyalogos e nép, a mely között én vagyok, és te azt mondod: Húst adok nékik, és esznek egy egész hónapig?!

22 Nemde juhok és ökrök vágattatnak-é nékik, hogy elég legyen nékik? vagy a tengernek minden hala összegyûjtetik-é nékik, hogy elég legyen nékik?

23 Akkor monda az Úr Mózesnek: Avagy megrövidült-é az Úrnak keze? Majd meglátod: beteljesedik-é néked az én beszédem vagy nem?

24 Kiméne azért Mózes, és elmondá a népnek az Úr beszédét, és összegyûjte hetven férfiút a nép vénei közül, és állatá õket a sátor körül.

25 Akkor leszálla az Úr felhõben, és szóla néki, és elszakaszta abból a lélekbõl, a mely vala õ benne, és adá a hetven vén férfiúba. Mihelyt pedig megnyugovék õ rajtok a lélek, menten prófétálának, de nem többé.

26 Két férfiú azonban elmaradt vala a táborban; egyiknek neve Eldád, a másiknak neve Médád, és ezeken is megnyugodott vala a lélek; mert azok is az összeírottak közül valók, de nem mentek vala el a sátorhoz, és mégis prófétálának a táborban.

27 Elfutamodék azért egy ifjú, és megjelenté Mózesnek, és monda: Eldád és Médád prófétálnak a táborban.

28 Akkor felele Józsué, a Nún fia, Mózes szolgája, az õ választottai közül való, és monda: Uram, Mózes, tiltsd meg õket!

29 És felele néki Mózes: Avagy érettem buzgólkodol-é? Vajha az Úrnak minden népe próféta volna, hogy adná az Úr az õ lelkét õ beléjök.

30 Ezután visszatére Mózes a táborba, õ és az Izráel vénei.

31 És szél jöve ki az Úrtól, és hoza fürjeket a tengertõl, és bocsátá a táborra egynapi járásnyira egy felõl, és egynapi járásnyira más felõl a tábor körül, és mintegy két sing magasságnyira a földnek színén.

32 Akkor felkele a nép [és] azon az egész napon, és egész éjjel, és az egész következõ napon gyûjtének magoknak fürjeket, a ki keveset gyûjtött is, gyûjtött tíz hómert, és kiteregeték azokat magoknak a tábor körül.

33 A hús még foguk között vala, és meg sem emésztették vala, a mikor az Úrnak haragja felgerjede a népre és megveré az Úr a népet igen nagy csapással.

34 És elnevezék azt a helyet Kibrot-thaavának: mert ott temeték el a mohó népet.

35 Kibrot-thaavától elméne a nép Haseróthba; és ott valának Haseróthban.

   

Commentarius

 

Explanation of Numbers 11

By Henry MacLagan

Verses 1-3. A state of temptation is described, causing aversion from the Lord, and the predominance of lusts in the external man; but intercession is made and deliverance follows.

Verses 4-6 and 10-15. Another state of temptation succeeds, in which there is a desire, externally, to return into the delights of the merely natural man, and a want of confidence in the Lord internally, resulting in a state of despair.

Verses 7-9. The good of truth is described, with which, in the temptation, the man of the church is disgusted.

Verses 16-18. Concerning the orderly arrangement of truths by the Lord, revelation, the conjunction of truth with good, and the appropriation of good.

Verses 19-23. But the corrupted man desires only natural delights; while the truly spiritual man is in doubt and distress, and consequently receives consolation.

Verses 24-30. And now, therefore, a new arrangement of truths actually occurs, and consequently revelation, and the power to teach.

Verses 31-35. Besides which, there is an abundant supply of natural delight, which, with the true man of the church, is good legitimately appropriated; but the wicked pervert this good by application to lusts, and, therefore, suffer the destruction of remains, and total vastation. But the good experience a change of state, coming into peace and tranquillity in externals.

from the Writings of Emanuel Swedenborg

 

Arcana Coelestia #276

Studere hoc loco

  
/ 10837  
  

276. That 'eating bread with sweat on the brow' means strong dislike of what is celestial becomes clear from the meaning of 'bread'. Bread is used to mean everything spiritual and celestial, which is the food of angels, and if they were deprived of it they would cease to live, as a person deprived of bread or food ceases to do. That which is celestial and spiritual in heaven also corresponds to bread on earth, and is also represented by bread, as is clear from many places [in the Word]. That the Lord is Bread, because He is the source of everything celestial and spiritual, He Himself teaches in John,

This is the Bread which came down from heaven; anyone who eats this Bread will live forever John 6:58.

This also is why bread and wine are the symbols used in the Holy Supper. This same celestial [or spiritual) was also represented by the manna. That what is celestial and spiritual is the food of angels is clear also from the Lord's own words,

Man will not live by bread alone, but by every word that proceeds from the mouth of God. Matthew 4:4, that is, from the life of the Lord, who is the source of everything celestial and spiritual.

[2] The final generation of the Most Ancient Church which came immediately before the Flood and which is the subject here was so perverse and immersed in sensory and bodily interests that they did not wish to hear what the truth of faith was, nor what the Lord's coming to save them would be. And if these matters were ever mentioned they did not like it at all. This strong dislike is described as 'eating bread with sweat on the brow'. It was similar with the Jews; being people who did not acknowledge heavenly things, and who wished for a purely earthly Messiah, they inevitably found the manna distasteful, since it was a ration of the Lord; and they called it worthless bread. This was why serpents were sent among them, Numbers 21:5-6. Furthermore the heavenly things, which they obtained in adversity, in affliction, and with tears, were called by them the bread of adversity, the bread of affliction, and the bread of tears. 1 Those things which men obtained but strongly disliked are described in the present verse as 'the bread of the sweat on his brow'.

V:

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Society for the permission to use this translation.