Die Bibel

 

1 Mózes 24

Lernen

   

1 Ábrahám pedig vén élemedett [ember] vala, és az Úr mindenben megáldotta vala Ábrahámot.

2 Monda azért Ábrahám az õ háza öregebb szolgájának, a ki õnéki mindenében gazda vala: Tedd a kezed tomporom alá!

3 Hogy megeskesselek téged az Úrra, a mennynek Istenére, és a földnek Istenére, hogy nem vészesz feleséget az én fiamnak a Kananeusok leányai közûl, a kik között lakom.

4 Hanem elmégysz az én hazámba, és az én rokonságim közé és [onnan] vészesz feleséget az én fiamnak Izsáknak.

5 Monda pedig õnéki a szolga: Hátha az a leányzó nem akar velem eljõni e földre, ugyan vissza vigyem-é a te fiadat arra a földre, a honnan kijöttél vala?

6 Felele néki Ábrahám: Vigyázz, az én fiamat oda vissza ne vidd.

7 Az Úr az égnek Istene, ki engemet kihozott az én atyámnak házából, és az én rokonságimnak földérõl, a ki szólt nékem, és megesküdött nékem mondván: A te magodnak adom ezt a földet; elbocsátja az õ Angyalát te elõtted, hogy onnan végy az én fiamnak feleséget.

8 Hogyha pedig nem akar a leányzó teveled eljõni, ment lészesz az én esketésem alól; csakhogy az én fiamat oda vissza ne vidd.

9 Veté azért a szolga az õ kezét az õ urának Ábrahámnak tompora alá, és megesküvék néki e dolog felõl.

10 És võn a szolga tíz tevét az õ urának tevéi közûl, és elindula; (mert az urának minden gazdagsága az õ kezében vala). Felkele tehát és elméne Mésopotámiába, a Nákhor városába.

11 És megpihenteté a tevéket a városon kivûl egy kútfõnél, este felé, mikor a [leányok] vizet meríteni járnak.

12 És monda: Uram! én uramnak Ábrahámnak Istene, hozd elém [még] ma, és légy kegyelmes az én uram Ábrahám iránt.

13 Ímé én a víz forrása mellé állok és e város lakosainak leányai kijõnek vizet meríteni.

14 Legyen azért, hogy a mely leánynak ezt mondom: Hajtsd meg a te vedredet, hogy igyam, és az azt mondándja: igyál, sõt a te tevéidet is megitatom: hogy azt rendelted légyen a te szolgádnak Izsáknak, és errõl ismerjem meg, hogy irgalmasságot cselekedtél az én urammal.

15 És lõn, minekelõtte elvégezte volna a beszédet, ímé jõ vala Rebeka, Bethuélnek leánya, a ki Milkhának, az Ábrahám testvérének Nákhor feleségének vala fia, és pedig vedrével a vállán.

16 A leányzó pedig felette szép ábrázatú vala; szûz, és férfi még nem ismeré õt, és aláméne a forrásra, és megtölté vedrét, és feljöve.

17 Akkor a szolga eleibe futamodék és monda: Kérlek, adj innom nékem egy kevés vizet a te vedredbõl.

18 Az pedig monda: Igyál uram! és sietve leereszté a vedret az õ kezére, és inni ada néki.

19 És minekutána eleget adott néki innia, monda: A te tevéidnek is merítek, míg eleget nem isznak.

20 És sietett és kiüríté vedrét a válúba és ismét elfuta a forrásra meríteni, és meríte mind az õ tevéinek.

21 Az ember pedig álmélkodva néz vala reá, és veszteg hallgat vala, tudni akarván: vajjon szerencséssé teszi-é az Úr az õ útját, vagy nem.

22 És lõn, mikor a tevék már eleget ittak, elévõn az ember egy aranyfüggõt, a melynek súlya fél siklus, és két karpereczet, a melynek súlya tíz arany.

23 És monda: Kinek a leánya [vagy] te? kérlek mondd meg nékem: van-é a te atyádnak házában hálásra való helyünk?

24 Az pedig felele néki: Bethuél leánya vagyok a Milkha fiáé, a kit õ Nákhornak szûlt.

25 Azt is mondá: Szalma is, abrak is bõven van minálunk, és hálásra való hely is van.

26 Meghajtá azért magát az ember, és imádá az Urat.

27 És monda: Áldott az Úr az én uramnak Ábrahámnak Istene, ki nem vonta meg az õ irgalmasságát és hûségét az én uramtól. Az Úr vezérlett engem ez útamban az én uram atyjafiainak házához.

28 Elfuta azonközben a leányzó, és elbeszélé az õ anyja házában, a mint ezek [történtek].

29 Vala pedig Rebekának egy bátyja, kinek neve Lábán vala. És kifutamodék Lábán ahhoz az emberhez a forráshoz.

30 Mert mikor látta a függõt, és a pereczeket az õ húgának karjain, és hallotta húgának Rebekának beszédét, a ki ezt mondja vala: Így szóla nékem az a férfiú; akkor méne ki a férfiúhoz; és ímé ez ott áll vala a tevék mellett a forrásnál.

31 És monda: Jõjj be Istennek áldott embere; mit állasz ide kinn? holott én elkészítettem a házat, és a tevéknek is van hely.

32 Beméne azért a férfiú a házhoz, õ pedig lenyergelé a tevéket, és ada a tevéknek szalmát és abrakot; és vizet az õ lábai megmosására és az emberek lábainak, kik õ vele valának.

33 És enni valót tevének eleibe, de õ monda: Nem eszem, míg el nem mondom az én beszédemet. És szóla: Mondd el.

34 Monda azért: Én az Ábrahám szolgája vagyok.

35 Az Úr pedig igen megáldotta az én uramat, úgy hogy nagygyá lett: mert adott néki juhokat, barmokat, ezüstöt, aranyat, szolgákat, szolgálóleányokat, tevéket, szamarakat.

36 És Sára az én uramnak felesége fiat szûlt az én uramnak, az õ vénségében, és annak adá mindenét, a mije van.

37 Engem pedig megesküdtetett az én uram, mondván: Ne végy feleséget az én fiamnak a Kananeusok leányai közûl, a kiknek földjén én lakom.

38 Hanem menj el az én atyámnak házához, és az én rokonságom közé, hogy [onnan] végy feleséget az én fiamnak.

39 Mikor pedig azt mondám az én uramnak: Hátha nem akarna velem az a leányzó eljõni?

40 Monda nékem: Az Úr, a kinek én színe elõtt jártam, elbocsátja az õ angyalát teveled, és szerencséssé teszi a te útadat, hogy feleséget vehess az én fiamnak az én nemzetségem közûl, és az én atyám házából.

41 Csak akkor leszesz fölmentve esketésem alól, ha elmenéndesz az én nemzetségem közé; és ha nem adják oda: ment leszesz az én esketésem alól.

42 Mikor ma a forráshoz érkezém, mondék: Uram, én uramnak, Ábrahámnak Istene, vajha szerencséssé tennéd az én útamat, melyen járok:

43 Ímé én e forrás mellett állok; és legyen, hogy az a hajadon, a ki kijön vizet meríteni, s a kinek azt mondom: Adj innom nékem egy kevés vizet a te vedredbõl,

44 És az ezt mondja nékem: Te is igyál, és a te tevéidnek is merítek; az legyen a feleség, a kit az Úr az én uram fiának rendelt.

45 Én még el sem végeztem vala az én szívemben a beszédet, és ímé kijõ vala Rebeka, vedrével a vállán, és leméne a forrásra és meríte, én pedig mondék néki: Adj innom kérlek.

46 Õ pedig sietett és leereszté az õ vedrét és monda: Igyál, sõt a te tevéidnek is inni adok; és én ivám, s a tevéknek is inni ada.

47 És megkérdezém õt és mondék: Ki leánya vagy? õ pedig felele: Bethuélnek, a Nákhor fiának leánya vagyok, a kit Milkha szûlt vala õnéki. Ekkor a függõt orrába, és e pereczeket karjaira tevém.

48 Meghajtván azért magamat, imádám az Urat, és áldám az Urat, az én uramnak Ábrahámnak Istenét, ki engem igaz úton vezérelt, hogy az én uram atyjafiának leányát vegyem az õ fiának [feleségûl.]

49 Most azért, ha szeretettel és hûséggel akartok lenni az én uramhoz, mondjátok meg; ha pedig nem, adjátok tudtomra, hogy én vagy jobbra vagy balra forduljak.

50 És felele Lábán és Bethuél, és mondának: Az Úrtól van e dolog: Nem mondhatunk neked sem jót, sem rosszat.

51 Ímé elõtted van Rebeka, vegyed, menj el; és legyen felesége a te urad fiának, a mint az Úr elvégezte.

52 És lõn, a mint hallja vala az Ábrahám szolgája azoknak beszédét, meghajtá magát a földig az Úr elõtt.

53 És hoza elõ a szolga ezüst edényeket és arany edényeket és ruhákat, és adá azokat Rebekának: drága ajándékokat ada az õ bátyjának is és az õ anyjának.

54 Evének azután és ivának, õ és a férfiak, a kik õ vele valának, és ott hálának. Mikor pedig felkelének reggel, monda: Bocsássatok el engem az én uramhoz.

55 Monda pedig a leány bátyja és anyja: Maradjon velünk a leány még vagy tíz napig, azután menjen el.

56 A [szolga pedig] monda nékik: Ne késleljetek meg engem, holott az Úr szerencséssé tette az én útamat; bocsássatok el azért engem, hogy menjek az én uramhoz.

57 Mondának akkor: Hívjuk elõ a leányt, és kérdjük meg õt.

58 Szólíták azért Rebekát, és mondának néki: Akarsz-é elmenni e férfiúval? és monda: Elmegyek.

59 Elbocsáták azért Rebekát, az õ húgokat, és az õ dajkáját, és az Ábrahám szolgáját, és az õ embereit.

60 És megáldák Rebekát, és mondák néki: Te mi húgunk! szaporodjál ezerszer való ezerig. És bírja a te magod az õ ellenségeinek kapuját.

61 És felkele Rebeka és az õ szolgálóleányai, és felûlének a tevékre, s követék azt a férfiút. Így vevé a szolga Rebekát, és elméne.

62 Izsák pedig visszajõ vala a Lakhai Rói forrástól; és lakik vala a déli tartományban.

63 És kiméne Izsák este felé elmélkedni a mezõre, és felemelé szemeit és látá, hogy ímé tevék jõnek.

64 Rebeka is felemelé szemeit s meglátá Izsákot, és leszálla a tevérõl.

65 És monda a szolgának: Kicsoda az a férfiú, a ki a mezõn elõnkbe jõ? A szolga pedig monda: Az én uram õ. Akkor fogta a fátyolt és elfedezé magát.

66 Elbeszélé azután a szolga Izsáknak mindazokat a dolgokat, a melyeket cselekedett vala.

67 Izsák pedig bevivé [Rebekát] Sárának az õ anyjának sátorába. És elvevé Rebekát és lõn néki felesége és szereté õt. S megvigasztalódék Izsák az õ anyja [halála] után.

   

Aus Swedenborgs Werken

 

Arcana Coelestia #3154

studieren Sie diesen Abschnitt

  
/ 10837  
  

3154. Verses 34-48. And he said, I am Abraham’s servant. And Jehovah hath blessed my lord exceedingly, and hath made him great, and hath given him flock and herd, and silver and gold, and menservants and maidservants, and camels and asses. And Sarah, my lord’s wife, bare a son to my lord after she was old; and he hath given unto him all that he hath. And my lord made me swear, saying, Thou shalt not take a woman for my son of the daughters of the Canaanite, in whose land I dwell. But thou shalt go unto my father’s house, and to my family, and take a woman for my son. And I said unto my lord, Peradventure the woman will not follow me. And he said unto me, Jehovah, before whom I have walked, will send His angel with thee, and prosper thy way; and thou shalt take a woman for my son from my family, and from my father’s house. Then shalt thou be clear from my oath, when thou comest to my family; and if they give not to thee, thou shalt be clear from my oath. And I came this day unto the fountain, and said, O Jehovah God of my lord Abraham, if now Thou do prosper my way wherein I do walk; behold I stand by the fountain of waters; and let it come to pass that the maiden which cometh forth to draw, and to whom I shall say, Let me drink, I pray, a little water from thy pitcher; and she shall say to me, Both drink thou, and I will also draw for thy camels, let her be the woman whom Jehovah hath appointed for my lord’s son. I scarcely had done speaking in my heart, when behold Rebekah came forth, and her pitcher on her shoulder; and she went down unto the fountain and drew; and I said into her, Let me drink, I pray. And she made haste, and let down her pitcher from upon her, and said, Drink, and I will give thy camels drink also; and I drank, and she gave drink to the camels also. And I asked her, and said, Whose daughter art thou? And she said, The daughter of Bethuel, the son of Nahor, whom Milcah bare unto him. And I put the jewel upon her nose, and the bracelets upon her hands. And I bent and bowed myself down to Jehovah, and blessed Jehovah God of my lord Abraham, who led me into the way of truth, to take the daughter of my lord’s brother for his son.

[2] “He said, I am Abraham’s servant,” signifies that it was from the Divine good; “and Jehovah hath blessed my lord exceedingly, and hath made him great,” signifies the Divine Human as to good and as to truth; “and hath given him flock and herd,” signifies goods in general; “and silver and gold,” signifies truths in general; “and menservants and maidservants, and camels and asses,” signifies truths specifically. “And Sarah, my lord’s wife, bare a son to my lord,” signifies the Divine rational, from Divine truth; “after she was old,” signifies when the state was; “and he hath given unto him all that he hath,” signifies that to the Divine rational belong all Divine things.

[3] “And my lord made me swear,” signifies here as before, a binding pledge, and a sacred obligation; “saying, Thou shalt not take a woman for my son of the daughters of the Canaanite,” signifies here as before, that the Divine rational was not to be conjoined with any affection not in agreement with truth; “in whose land I dwell,” signifies the discordant things in which Divine good is. “But thou shalt go unto my father’s house,” signifies good which is from the Divine; “and to my family,” signifies truth which is from the Divine; “and take a woman for my son,” signifies that thence should be conjunction.

[4] “And I said unto my lord, Peradventure the woman will not follow me,” signifies here as before the doubting of the natural mind concerning that affection, as to whether it was separable; “and he said unto me,” signifies instruction; “Jehovah, before whom I have walked, will send His angel with thee,” signifies here as before, the Divine providence; “and prosper thy way,” signifies as to truth; “and thou shalt take a woman for my son,” signifies that there should be conjunction; “from my family, and from my father’s house,” signifies from the good and truth which are there from the Divine. “Then shalt thou be clear from my oath,” signifies here as before, the freedom which the natural man has; “when thou comest to my family, and if they give not to thee,” signifies as to the separation; “thou shalt be free from my oath,” signifies that then there shall be no blame to the natural man. The other words, to verse 48, signify the same as before.

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Foundation for the permission to use this translation.