Die Bibel

 

1 Mózes 18

Lernen

   

1 Megjelenék pedig õ néki az Úr a Mamré tölgyesében, és õ ûl vala a sátor ajtajában, a hõ napon.

2 És felemelé az õ szemeit, és látá, hogy ímé három férfiú áll õ elõtte. És látván, eléjök siete a sátor ajtajából, és földig meghajtá magát.

3 És monda: Jó Uram, ha kedves vagyok te elõtted, kérlek, ne kerüld el a te szolgádat.

4 Hadd hozzanak, kérlek, egy kevés vizet, és mossátok meg a ti lábaitokat, és dõljetek le a fa alatt.

5 Én pedig hozok egy falat kenyeret, hogy erõsítsétek meg a ti szíveteket, azután menjetek tovább, mert azért tértetek be a ti szolgátokhoz. És mondának: Cselekedjél, a mint szólál.

6 És besiete Ábrahám a sátorba Sárához, és monda: Siess, gyúrj meg három mérték lisztlángot, és csinálj pogácsát.

7 A baromhoz is elfuta Ábrahám, és hoza egy gyenge kövér borjút, és adá a szolgának, az pedig siete azt elkészíteni.

8 És võn vajat és tejet, és a borjút, melyet elkészített vala, és eléjök tevé: és õ mellettök áll vala a fa alatt, azok pedig evének.

9 És mondának néki: Hol van Sára a te feleséged? Õ pedig felele: Ímhol van a sátorban.

10 És monda: Esztendõre ilyenkor bizonynyal megtérek hozzád és ímé akkor a te feleségednek Sárának fia lesz. Sára pedig hallgatózik vala a sátor ajtajában, mely annak háta megett vala.

11 Ábrahám pedig és Sára élemedett korú öregek valának; megszünt vala Sáránál az asszonyi természet.

12 Nevete azért Sára õ magában, mondván: Vénségemre lenne-é gyönyörûségem? meg az én uram is öreg!

13 És monda az Úr Ábrahámnak: Miért nevetett Sára, ezt mondván: Vajjon csakugyan szûlhetek-é, holott én megvénhedtem?

14 Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami? Annak idején, esztendõre ilyenkor visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának.

15 Sára pedig megtagadá, mondván: Nem nevettem én; mivelhogy fél vala. De monda az [Úr:] Nem úgy van, mert bizony nevettél.

16 Azután felkelvén onnan azok a férfiak, Sodoma felé tartanak vala. Ábrahám is velök méne, hogy elkisérje õket.

17 És monda az Úr: Eltitkoljam-é én Ábrahámtól, a mit tenni akarok?

18 Holott Ábrahám nagy és hatalmas néppé lesz; és benne megáldatnak a földnek minden nemzetségei.

19 Mert tudom róla, hogy megparancsolja az õ fiainak és az õ házanépének õ utánna, hogy megõrizzék az Úrnak útát, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, a mit szólott felõle.

20 Monda azután az Úr: Mivelhogy Sodomának és Gomorának kiáltása megsokasodott, és mivelhogy az õ bûnök felettébb megnehezedett:

21 Alámegyek azért és meglátom, vajjon teljességgel a hozzám felhatott kiáltás szerint cselekedtek-é vagy nem? tudni akarom.

22 És elfordulának onnan a férfiak, és menének Sodomába: Ábrahám pedig még az Úr elõtt áll vala.

23 És hozzá járula Ábrahám és monda: Avagy elveszted-é az igazat is a gonoszszal egybe?

24 Talán van ötven igaz abban a városban, avagy elveszted-é, és nem kedvezel-é a helynek az ötven igazért, a kik abban vannak?

25 Távol legyen tõled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonoszszal, és úgy járjon az igaz mint a gonosz: Távol legyen tõled! Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna-é igazságot?

26 És monda az Úr: Ha találok Sodomában a városon belõl ötven igazat, mind az egész helynek megkegyelmezek azokért.

27 És felele Ábrahám, és monda: Immár merészkedtem szólani az én Uramnak, noha én por és hamu vagyok.

28 Ha az ötven igaznak talán öt híja lesz, elveszted-é az öt miatt az egész várost? És monda: Nem vesztem el, ha találok ott negyvenötöt.

29 És ismét szóla hozzá és monda: Hátha találtatnak ott negyvenen? És monda Õ: Nem teszem meg a negyvenért.

30 Mégis monda: Kérlek, ne haragudjék meg az én Uram ha szólok: Hátha találtatnak ott harminczan? És Õ felele: Nem teszem meg, ha találok ott harminczat.

31 És õ monda: Immár merészkedtem szólani az én Uramnak: Hátha találtatnak ott húszan? Felele: Nem vesztem el a húszért.

32 És monda: Ne haragudjék kérlek az én Uram ha szólok még ez egyszer: Hátha találtatnak ott tízen? És Õ monda: Nem vesztem el a tízért.

33 És elméne az Úr, minekutánna elvégezte Ábrahámmal való beszélgetését; Ábrahám pedig megtére az õ helyére.

   

Aus Swedenborgs Werken

 

Arcana Coelestia #2209

studieren Sie diesen Abschnitt

  
/ 10837  
  

2209. 'And I have grown old' means after it ceased to be such - that is, ceased to be [merely] human and not Divine - when that which was human was cast off. This is clear from the meaning of 'growing old' as casting off the human, dealt with above in 2198, 2203. As regards the rational in general, when it thinks about Divine things, especially from the truth it possesses, it cannot possibly believe that such things exist. It is unable to do so because for one thing it has no grasp of them, and for another appearances born from the illusions of the senses cling to it, by means of which and from which it thinks, as becomes clear from the examples which have been introduced above in 2196. To these, for the sake of illustration, let the following be added.

[2] Is the rational, if consulted, able to believe in the existence of the internal sense of the Word which, as has been shown, is so remote from the literal sense? And is it thus able to believe that the Word is that which joins heaven and earth together, that is, the Lord's kingdom in heaven to the Lord's kingdom on earth? Is the rational able to believe that souls after death converse with one another most distinctly, doing so not by means of speech consisting of spoken words, yet nevertheless so completely that they express more in a minute than man does in an hour by the use of his speech; or that the angels likewise converse with one another, but in a language which is more perfect still though imperceptible to spirits; and also that all souls on entering the next life know how to use this kind of speech even though they are never taught how to do so? Is the rational able to believe that present within one affection which a person has, indeed within a single sigh expressing his affection, there are things perceived by angels which are so countless that they cannot possibly be described; or that every affection which a person has, indeed every idea comprising his thought, is an image of him and is such that it includes within it in a wondrous fashion every detail of his life, besides thousands upon thousands of other such things?

[3] When the rational which derives its wisdom from the evidence of the senses, and is wrapped in the illusions of the senses, thinks about such things it does not believe that they can be so, for it is not able to form any idea for itself except from such things as it perceives by some sensory power whether external or internal. How must it be when it thinks about Divine celestial and Divine spiritual things which are higher still? For there must always exist, born from the evidence of the senses, some appearances for thought to rest upon, and when these appearances are withdrawn the idea ceases to exist. This has also become clear to me from spirits who are newcomers and who take very great delight in the appearances they have brought with them from the world. They have said that they did not know whether they would be able to think if those appearances were taken away from them. Such is the nature of the rational regarded in itself.

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Society for the permission to use this translation.