Bible

 

Birák 9

Studie

   

1 És elméne Abimélek, a Jerubbaál fia Sikembe, az õ anyjának atyjafiaihoz, és beszélt velök, valamint az õ anyja atyjának egész nemzetségével, mondván:

2 Mondjátok meg, kérlek, Sikem minden férfiának hallatára, melyik jobb néktek, hogy hetven férfiú uralkodjék-é rajtatok, Jerubbaálnak minden fia, [vagy] pedig [csak] egy ember uralkodjék felettetek? És emlékezzetek meg [arról], hogy én a ti csontotok és a ti testetek vagyok.

3 És elmondották anyjának testvérei róla mind e beszédeket Sikem minden férfiainak füle hallatára, és Abimélek felé hajlott az õ szívök, mert azt mondák: Atyánkfia õ!

4 És adának néki hetven ezüst [pénzt] a Baál-Beritnek házából, és ezzel [holmi] henyélõ és hiábavaló embereket fogadott magának Abimélek, a kik õt követék.

5 És elméne atyjának házához Ofrába, és megölé testvéreit, Jerubbaál fiait, a hetven férfiút egy kövön, és csak Jóthám maradt meg, Jerubbaálnak legkisebb fia, mert ez elrejtõzött.

6 És összegyülekezék Sikemnek egész polgársága, és Millónak egész háza, és elmenének és királylyá választák Abiméleket az alatt a magas tölgy alatt, a mely Sikemben [áll.]

7 Mikor pedig [ezt] elbeszélték vala Jóthámnak, elment és megállott a Garizim hegy tetején, és nagy felszóval kiálta, [és így] szóla hozzájuk: Hallgassatok rám, Sikem férfiai, hogy reátok is hallgasson az Isten!

8 [Egyszer] elmenvén elmentek a fák, hogy királyt válaszszanak magoknak, és mondának az olajfának: Uralkodjál felettünk!

9 De az olajfa [így] felelt nékik: Elhagyjam az én kövérségemet, a melylyel tisztelnek Istent és embereket, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett?

10 Akkor a fügefának szólottak a fák: Jer el te, [és] uralkodjál rajtunk!

11 De a fügefa [is] azt mondta nékik: Elhagyjam-é édességemet és gyümölcseimet, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett?

12 Azután a szõlõtõnek mondák a fák: Jer el te, uralkodjál rajtunk.

13 Azonban a szõlõtõ [is] azt mondta nékik: Elhagyjam-é mustomat, a mely isteneket és embereket vidámít, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett?

14 Mondának végre a fák mindnyájan a galagonyabokornak: Jer el te, uralkodjál mi rajtunk.

15 És monda a galagonyabokor a fáknak: Ha igazán királylyá kentek engem magatok felett, jõjjetek el, nyugodjatok az én árnyékomban: [de] hogyha nem, jõjjön tûz ki a galagonyabokorból, és égesse meg a Libanonnak czédrusait.

16 Hát ti is most igazán és becsületesen cselekedtetek-é, hogy Abiméleket tettétek királylyá, és jól cselekedtetek-é Jerubbaállal és házanépével, és úgy bántatok-é vele, a mint megérdemelte?

17 Mert érettetek harczolt atyám, és még életével [is] semmit nem gondolván, mentett meg titeket a Midiánnak kezébõl.

18 Ti pedig most felkeltetek az én atyámnak háza ellen, és megöltétek gyermekeit, hetven férfiút egy kövön, és királylyá választottátok Sikem férfiai felett Abiméleket, az õ szolgálójának fiát, mert atyátokfia!

19 Ha igazán és becsületesen cselekedtetek Jerubbaállal és az õ házával a mai napon, örüljetek Abiméleknek, és örüljön õ is néktek;

20 De hogyha nem, jõjjön tûz ki Abimélekbõl, és emészsze meg Sikem férfiait és Milló házát, és származzék tûz Sikem férfiaiból és Milló házából, és emészsze meg Abiméleket!

21 És elfutott Jóthám, és elmenekült, és elment Beérbe az õ atyjafia, Abimélek elõl, és ott telepedett meg.

22 Mikor pedig uralkodék Abimélek Izráel felett három esztendeig:

23 Egy gonosz lelket bocsátott Isten Abimélek és Sikem férfiai közé, és pártot ütöttek Sikem férfiai Abimélek ellen,

24 Hogy eljõjjön a Jerubbaál hetven fián elkövetett kegyetlenség [büntetése,] és szálljon az õ vérök Abimélekre, testvérökre, a ki megölte õket, és Sikem férfiaira, a kik az õ kezeit megerõsítették, hogy megölje az õ atyjafiait.

25 És lest vetének néki a Sikem férfiai a hegyeknek tetején, és kiraboltak mindenkit, a ki elment mellettök az úton, mely dolgot megmondák Abiméleknek.

26 És eljött Gaál, Ebed fia és az õ atyjafiai, és bementek Sikembe, és bízának õ hozzá Sikem férfiai.

27 Annyira, hogy kimenvén a mezõre, leszüretelték szõlõiket, [mindjárt] ki is taposták, és örömünnepet ültek, és bementek az õ istenöknek házába, és ettek és ittak, és szidalmazták Abiméleket.

28 És monda Gaál, Ebed fia: Kicsoda Abimélek és kicsoda Sekem, hogy szolgáljunk néki? Nem Jerubbaál fia-é õ, és [nem] Zebul-é az õ kormányzója? Ti szolgáljátok Hámornak, Sekem atyjának férfiait; de miért szolgálnánk mi?

29 Csak volna az én kezemben e nép, [majd] elûzném Abiméleket. És monda Abiméleknek: Öregbítsd meg seregedet, és jõjj ki!

30 Mikor pedig meghallotta Zebul, a városnak kormányzója, Gaálnak, az Ebed fiának beszédit, nagy haragra gyulladt,

31 És követeket küldött Abimélekhez Thormába, [ezt] izenvén: Ímé Gaál, az Ebed fia és az õ testvérei Sikembe jöttek, és fellázítják a várost te ellened.

32 Most azért készülj fel éjszaka, te és a te néped, mely veled van, és állj lesbe a mezõn.

33 És reggel, napfelköltekor korán kelj fel, és törj a városra, és mikor õ és az õ népe kivonul ellened: cselekedjél vele a szerint, a mint akarod.

34 És felkelt Abimélek és az egész nép, a mely vele volt, éjszaka, és lesbe állottak Sikem ellen négy csapatban.

35 És kijött Gaál, az Ebed fia és megállott a város kapujának nyílásában. És felkelt Abimélek is, meg a nép is, mely vele volt, a lesbõl.

36 És a mint meglátta Gaál a csapatot, monda Zebulnak: Ímé nép jõ alá a hegyeknek tetejérõl. Zebul pedig monda néki: A hegyek árnyékát nézed férfiaknak.

37 De Gaál [csak] folytatta beszédét, és monda: Ímé [egy másik] csapat meg az ország közepébõl jõ alá; a [harmadik] csapat pedig a jós-tölgyfa útján jõ.

38 Ekkor monda néki Zebul: Hol van most szád, melylyel mondád: Kicsoda Abimélek, hogy szolgáljunk néki? Nem ez a nép-é az, a melyet kisebbítettél? No, most vonulj ki ellene, és harczolj vele.

39 És kivonult Gaál Sikem polgárainak élén, és megütközött Abimélekkel.

40 De Abimélek megfutamította, úgy hogy elmenekült elõle, és sok sebesült elesett a kapu bejáratáig.

41 Abimélek pedig Arumában maradt, és Zebul elûzte Gaált és atyjafiait, hogy ne lakjanak Sikemben.

42 És lõn, hogy másnap kiméne a nép a mezõre, és megmondák Abiméleknek.

43 És az vette az õ népét, és három csapatra osztotta el, és lesbe állott a mezõn; és látta, hogy ímé a nép jõ ki a városból. Rájok támadt, és megverte õket.

44 És Abimélek és az a csapat, a mely vele volt, megtámadta és megszállotta a város kapuját; [a másik] két csapat pedig megtámadta mind a mezõn levõket, és megverte õket.

45 És Abimélek egész nap vívta a várost, mígnem bevette a várost, és a népet, mely benne volt, leölte: a várost pedig lerombolta, és behinté azt sóval.

46 Mikor pedig [ezt] meghallották Sikem tornyának minden férfiai, az El- Berith [isten] házának várába mentek.

47 És mikor Abiméleknek elmondották, hogy Sikem tornyának minden férfiai [ott] gyûltek össze:

48 Felment Abimélek a Sálmon hegyére, õ és az egész nép, mely vele volt, és fejszét vett kezébe, és faágakat vágott le, és azokat felszedte, és vállára rakta, és monda a népnek, a mely vele volt: A mit láttatok, hogy cselekedtem, ti is azt tegyétek gyorsan, mint én.

49 Erre az egész népbõl kiki vágott magának ágakat, és követték Abiméleket, és lerakták [a fát] a vár körül, és tûzzel rájuk gyujtották a várat, úgy hogy meghaltak a Sikem tornyának minden férfiai, közel ezer férfi és asszony.

50 Abimélek pedig elment Thébesbe, és táborba szállott Thébes ellen, és bevette azt.

51 De egy erõs torony volt a város közepén, és oda menekült minden férfi és asszony, és a városnak minden lakosa; [ezt] magukra zárták, és a toronynak padlására mentek fel.

52 És Abimélek oda ment a toronyig, és ostrom alá vette azt, és egészen a torony ajtajáig közeledett, hogy azt tûzzel égesse fel.

53 Akkor egy asszony egy malomkõdarabot gördített le Abimélek fejére, és bezúzta koponyáját.

54 Ki mindjárt oda hívta fegyverhordozó apródját, és monda néki: Vond ki kardodat, és ölj meg engem, hogy ne mondják felõlem: Asszony ölte meg õt! És keresztülszúrta õt az apród, és meghalt.

55 Mikor pedig az Izráel férfiai látták, hogy Abimélek meghalt, kiki visszatért a maga helyére.

56 Így fizetett meg Isten Abiméleknek azért a gonoszságért, melyet atyja ellen elkövetett, hogy megölte hetven testvérét.

57 És a Sikem férfiainak fejére is visszahárított Isten minden rosszat, és reájuk szállott Jóthámnak, a Jerubbaál fiának átka.

   

Ze Swedenborgových děl

 

Arcana Coelestia # 9207

Prostudujte si tuto pasáž

  
/ 10837  
  

9207. 'And your sons orphans' means that at the same time truths will do so, that is to say, will perish. This is clear from the meaning of 'orphans' as those who possess truth but not as yet good, and still have a desire for good, dealt with in 9199, at this point those who have truth but no desire for good, thus those with whom truths perish; for it is speaking about evil people whose sons will become orphans. The fact that truths perish with those who have no desire for good is evident from what has been stated immediately above in 9206 regarding goodness and truth when joined together. But something further must be stated regarding that joining together. Truths that have been joined to good always hold within them a desire to do good, and at the same time to be joined more closely to good by doing it. Or what amounts to the same thing, those who possess truths always have a desire to do good and to join it thereby to their truths. People therefore who think that they are in possession of truths but who have no desire to do good do not in fact possess truths; that is, they have no belief in them, however much they imagine they do have.

[2] Their condition is portrayed by the Lord when He speaks of 'salt', in Matthew,

You are the salt of the earth; but if the salt is tasteless, by what will it be made salty? It no longer has any use, except to be thrown outdoors and trodden down by people. Matthew 5:13-14.

The Lord says these things to the disciples and to the people. By 'the salt of the earth' He means the Church's truth that has a desire for good, and by 'tasteless salt' He means truth devoid of any desire for good. The fact that such truth is worthless is portrayed by the idea of salt which has become tasteless and no longer has any use, except to be thrown outdoors and trodden down by people. Having a desire for good means having a desire to do good and thereby be joined to good.

[3] In Mark,

Everyone will be salted with fire, and every sacrifice will be salted with salt. Salt is good; but if the salt becomes tasteless, how will you season it? Have salt in yourselves, and seek 1 peace with one another. Mark 9:49-50.

'Being salted with fire' means good that has a desire for truth, and 'being salted with salt' truth that has a desire for good. 'Tasteless salt' is truth devoid of any desire for good; 'having salt in oneself' means possessing that desire.

[4] In Luke,

Any of you who does not renounce all his possessions cannot be My disciple. Salt is good; but if the salt is made tasteless, by what will it be seasoned? It is fit neither for the land nor for the dunghill; people throw it outdoors. Luke 14:33-35.

Here 'salt' in a similar way stands for truth that has a desire for good, and 'tasteless salt' for truth that is devoid of any desire for good, 'unfit for the land or for the dunghill' standing for its total inability to serve any use, good or bad. People possessing such truth are called the lukewarm, as is evident from the words immediately before, stating that a person cannot be the Lord's disciple if he does not renounce all his possessions, that is, if he does not love the Lord above all things. For those loving the Lord and also themselves equally are the ones who are called the lukewarm and who are unfit to serve any use, good or bad.

[5] In Moses,

Every offering of your minchah shall be salted with salt; you shall not leave the salt of the covenant of your God off your minchah. 2 On all your offerings you shall offer salt. Leviticus 2:13.

Salt in every offering was a sign that truth's desire for good and good's desire for truth should be present in all worship. This also explains why this salt is called 'the salt of God's covenant'; for 'a covenant' is a joining together, 665, 666, 1023, 1038, 1864, 1996, 2003, 2021, 2037, 6804, 8767, 8778, and 'salt' is the desire for the joining together.

[6] When each desires to be joined to the other, that is, good to truth and truth to good, they look towards each other. But when truth tears itself away from good, they turn away from each other and look backwards or behind themselves. This is what is meant in Luke by Lot's wife who had become a pillar of salt,

Whoever will be on the housetop with his vessels in the house, let him not come down to take them away; and whoever is in the field likewise, let him not return to the things behind him. Remember Lot's wife. Luke 17:31-32.

This means looking behind oneself or backwards, see 3652, 5895 (end), 5897, 7857, 7923, 8505, 8506, 8510, 8516.

[7] One reason why 'salt' means the desire truth possesses is that salt renders land fertile and makes food tasteful, and another reason is that salt contains a fiery property and at the same time a conjunctive power, even as truth contains a burning desire for good and at the same time a conjunctive power. 'A pillar of salt' is a separation from truth, for 'salt' in the contrary sense means truth that has been destroyed and laid waste, as in Zephaniah 2:9; Ezekiel 47:11; Jeremiah 17:6; Psalms 107:33-34; Deuteronomy 29:23; Judges 9:45; 2 Kings 2:19-22.

These matters have been introduced so that people may know what truth's desire for good is, and what good's desire for truth is, meant by 'orphan' and 'widow'.

Poznámky pod čarou:

1. literally, cultivate

2. literally, you shall not cause to cease the salt of the covenant of your God upon your minchah

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Society for the permission to use this translation.