Bible

 

1 Mózes 9

Studie

   

1 Azután megáldá Isten Noét és az õ fiait, és azt mondá nékik: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet.

2 És féljen és rettegjen tõletek a földnek minden állatja az égnek minden madara: minden a mi nyüzsög a földön, és a tengernek minden hala kezetekbe adatott;

3 Minden mozgó állat, a mely él legyen nektek eledelûl; a mint a zöld fûvet, nektek adtam mindazokat.

4 Csak a húst az õt elevenítõ vérrel meg ne egyétek.

5 De a ti véreteket, a melyben van a ti éltetek, számon kérem; számon kérem minden állattól, azonképen az embertõl, kinek-kinek atyjafiától számon kérem az ember életét.

6 A ki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert.

7 Ti pedig szaporodjatok és sokasodjatok, nyüzsögjetek a földön és sokasodjatok azon.

8 És szóla az Isten Noénak és vele az õ fiainak, mondván:

9 Én pedig ímé szövetséget szerzek ti veletek és a ti magvatokkal ti utánnatok.

10 És minden élõ állattal, mely veletek van: madárral, barommal, minden mezei vaddal, mely veletek van; mindattól kezdve a mi a bárkából kijött, a földnek minden vadjáig.

11 Szövetséget kötök ti veletek, hogy soha ezután el nem vész özönvíz miatt minden test; és soha sem lesz többé özönvíz a földnek elvesztésére.

12 És monda az Isten: Ez a jele a szövetségnek, melyet én örök idõkre szerzek közöttem és ti köztetek, és minden élõ állat között, mely ti veletek van:

13 Az én ívemet helyeztetem a felhõkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között.

14 És lészen, hogy mikor felhõvel borítom be a földet, meglátszik az ív a felhõben.

15 És megemlékezem az én szövetségemrõl, mely van én közöttem és ti közöttetek, és minden testbõl való élõ állat között; és nem lesz többé a víz özönné minden testnek elvesztésére.

16 Azért legyen tehát az ív a felhõben, hogy lássam azt és megemlékezzem az örökkévaló szövetségrõl Isten között és minden testbõl való élõ állat között, mely a földön van.

17 És monda Isten Noénak: Ez ama szövetségnek jele, melyet szerzettem én közöttem és minden test között, mely a földön van.

18 Valának pedig Noé fiai, kik a bárkából kijöttek vala: Sém és Khám és Jáfet. Khám pedig Kanaánnak atyja.

19 Ezek hárman a Noé fiai s ezektõl népesedék meg az egész föld.

20 Noé pedig földmívelõ kezde lenni, és szõlõt ültete.

21 És ivék a borból, s megrészegedék, és meztelenen vala sátra közepén.

22 Khám pedig, Kanaánnak atyja, meglátá az õ atyjának mezítelenségét, és hírûl adá künnlevõ két testvérének.

23 Akkor Sém és Jáfet ruhát ragadván, azt mindketten vállokra veték, és háttal menve takarák be atyjok mezítelenségét; s arczczal hátra meg sem láták atyjok mezítelenségét.

24 Hogy felserkene Noé mámorából, és megtudá a mit vele az õ kisebbik fia cselekedett vala:

25 Monda: Átkozott Kanaán! Szolgák szolgája legyen atyjafiai közt.

26 Azután monda: Áldott az Úr, Sémnek Istene, néki légyen szolgája Kanaán!

27 Terjeszsze ki Isten Jáfetet, lakozzék Sémnek sátraiban; légyen néki szolgája a Kanaán!

28 Éle pedig Noé az özönvíz után háromszáz ötven esztendeig.

29 És vala Noé egész életének ideje kilenczszáz ötven esztendõ; és meghala.

   

Ze Swedenborgových děl

 

Arcana Coelestia # 999

Prostudujte si tuto pasáž

  
/ 10837  
  

999. That “flesh” signifies the will part of man, is evident from the signification of “flesh” in its proper sense in reference to man when corrupt. “Flesh” in general, signifies the whole man, and specifically the corporeal man, as may be seen above (n. 574); and since it signifies the whole man, and specifically the corporeal man, it signifies what is proper to man, consequently his will part. Man’s will part, or will, is nothing but evil; and therefore “flesh” predicated of man, because he is such, signifies all cupidity, or all concupiscence, for man’s will is nothing but cupidity, as occasionally shown before. And because “flesh” has this signification, such was also the representation of the flesh which the people lusted after in the desert-as in Moses:

The mixed multitude that was among them fell a lusting; whence they wept again, and said, Who shall give us flesh to eat? (Numbers 11:4).

Here flesh is plainly called lust, for it is said that they fell a lusting, saying, Who shall give us flesh? The same is likewise evident from what follows:

While the flesh was yet between their teeth, ere it was chewed, the anger of Jehovah was kindled against the people, and Jehovah smote the people with a very great plague; and the name of that place was called the Graves of Lust, because there they buried the people that lusted (Numbers 11:33-34).

[2] It must be evident to everyone that such a plague would never have been sent among the people on account of their lusting after flesh, thus not on account of a lust for flesh, since this is natural when a man has been kept from eating it for a long time, as the people then had in the wilderness. But a deeper reason lies hidden, which is spiritual, namely, that the people were of such a nature as to loathe what was signified and represented by the manna—as is evident also from the sixth verse (Genesis 9:6)—and to desire only such things as were signified and represented by “flesh” the things of their own will, which are of those of cupidities, and in themselves are excrementitious and profane. It was because that church was representative, from the representation of such things, that the people were afflicted with so great a plague; for what was done among the people was represented spiritually in heaven. The manna represented in heaven what is heavenly, and the flesh which they lusted after, the unclean things of their own will. For this reason, because they were of such a nature, they were punished. From these and other passages in the Word, it is evident that by “flesh” is signified what is of the will, and here of the will of man, the uncleanness of which may be seen under the second verse (Genesis 9:2) of this chapter, where the beast of the earth is treated of.

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Foundation for the permission to use this translation.