Bible

 

1 Mózes 41

Studie

   

1 Lõn pedig két esztendõ múlván, hogy a Faraó álmot láta, s ímé áll vala a folyóvíz mellett.

2 És ímé a folyóvízbõl hét szép és kövér tehén jõ vala ki, és legel vala a nádasban.

3 S ímé azok után más hét tehén jõ vala ki a folyóvízbõl, rútak és ösztövérek, és oda állanak vala ama tehenek mellé a folyóvíz partján.

4 És elnyelék a rút és ösztövér tehenek a hét szép és kövér tehenet; és felserkene a Faraó.

5 És elaluvék és másodszor is álmot láta, és ímé hét gabonafej nevekedik vala egy száron, mind teljes és szép.

6 És ímé azok után hét vékony s keleti széltõl kiszáradt gabonafej nevekedik vala.

7 És elnyelék a vékony gabonafejek a hét kövér és teljes gabonafejet. És felserkene a Faraó, és ímé álom [vala.]

8 Reggelre kelvén, nyugtalankodék lelkében, elkülde azért és egybehívatá Égyiptom minden jövendõmondóját, és minden bölcsét és elbeszélé nékik a Faraó az õ álmát, de senki sem vala, ki azokat megmagyarázta volna a Faraónak.

9 Szóla azért a fõpohárnok a Faraónak, mondván: Az én bûneimrõl emlékezem e napon.

10 A Faraó megharagudt vala az õ szolgáira, és fogságba vettetett vala engem a testõrök fõhadnagyának házába, engem és a fõsütõmestert.

11 És álmot látánk egy éjjel, én is, az is; mindegyikünk a maga álmának értelme szerint álmoda.

12 És [vala] velünk ott egy héber ifjú, a testõrök fõhadnagyának szolgája; elbeszéltük vala néki, és õ megfejté nékünk a mi álmainkat; mindegyikünknek az õ álma szerint fejté meg.

13 És lõn, hogy a miképen megfejté nékünk, úgy lõn: engem visszahelyeze hívatalomba, amazt pedig felakasztatá.

14 Elkülde azért a Faraó és hívatá Józsefet, és hamarsággal kihozák õt a tömlöczbõl, és megborotválkozék, ruhát válta és a Faraóhoz méne.

15 És monda a Faraó Józsefnek: Álmot láttam és nincs a ki megmagyarázza azt: Én pedig azt hallottam rólad beszélni, hogy ha meghallod az álmot, meg is magyarázod azt.

16 És felele József a Faraónak, mondván: Nem én, Isten jelenti meg, a mi a Faraónak javára van.

17 Monda azért a Faraó Józsefnek: Álmomban ímé állok vala a folyóvíz partján.

18 És ímé a folyóvízbõl hét kövér és szép tehén jõ vala ki, és legel vala a nádasban.

19 S ímé azok után más hét tehén jõ vala ki, nagyon ösztövérek, rútak és hitványak; egész Égyiptom földén nem láttam azokhoz hitványságra hasonlókat.

20 És elnyelék az ösztövér és rút tehenek, az elébbi hét kövér tehenet.

21 És azok gyomrukban valának, de nem tetszik vala meg, hogy gyomrukban volnának, mert külsejök oly rút vala, mint az elõtt. És felserkenék.

22 És láttam álmomban, és ímé hét gabonafej nevekedik vala egy száron, mind teljes és szép.

23 És ímé hét összeaszott, vékony, keleti széltõl kiszáradt gabonafej nevekedik vala azok után,

24 És elnyelék a vékony gabonafejek a hét szép gabonafejet. És elmondám az írástudóknak, de senki sincs, a ki megmagyarázza nékem.

25 És monda József a Faraónak: A Faraó álma egy és ugyanaz; a mit Isten cselekedni akar, azt jelentette meg a Faraónak.

26 A hét szép tehén, hét esztendõ, a hét szép gabonafej az is hét esztendõ; az álom egy és ugyanaz.

27 A hét ösztövér és rút tehén pedig, melyek amazok után jöttek ki, az is hét esztendõ, és a hét vékony, keleti széltõl kiszáradt gabonafej, az az éhségnek hét esztendeje.

28 Ez az a mit mondék a Faraónak, [hogy] a mit Isten cselekedni akar, megmutatta a Faraónak.

29 Ímé hét esztendõ jõ, [és] nagy bõség lesz egész Égyiptomban.

30 Azok után pedig következik az éhség hét esztendeje, s minden bõséget elfelejtenek Égyiptom földén, és megemészti az éhség a földet.

31 És nem ismerszik meg az elébbi bõség e földön az utána következõ éhség miatt, mert igen nagy lesz.

32 Hogy pedig a Faraó álma kettõs, kétszeres vala, [onnan van], mert Istennél elvégezett dolog ez, és siet az Isten azt véghez vinni.

33 Most azért szemeljen ki a Faraó egy értelmes és bölcs férfit, és tegye Égyiptom földén gondviselõvé.

34 Cselekedje [ezt a] Faraó és rendeljen tiszttartókat az országnak, és szedjen ötödöt Égyiptom földén a hét bõ esztendõben.

35 És takarítsák be a következõ esztendõk minden termését, és gyûjtsenek gabonát a Faraó keze alá, élelmûl a városokban, és tartsák meg,

36 És legyen az élelem tartalékban az ország számára az éhség hét esztendejére, melyek elkövetkeznek Égyiptom földére, hogy el ne vesszen e föld az éhség miatt.

37 És tetszék e beszéd a Faraónak és minden õ szolgáinak.

38 Monda azért a Faraó az õ szolgáinak: Találhatnánk-é ehhez hasonló férfit, a kiben az Isten lelke van?

39 És monda a Faraó Józsefnek: Mivelhogy Isten mind ezeket néked jelentette meg, nincs hozzád fogható értelmes és bölcs ember.

40 Te légy az én házamon fõgondviselõ, és minden népem a te szavadra hallgasson, csak a királyiszék tesz engem nálad nagyobbá.

41 Monda továbbá a Faraó Józsefnek: Ímé fejedelemmé tettelek az egész Égyiptom földén.

42 És levevé a Faraó a maga gyûrûjét kezérõl, és adá azt József kezére; és felöltözteté õt drága gyolcs ruhába, és aranylánczot tõn az õ nyakába.

43 És meghordoztatá õt az õ második szekerén, és kiáltják vala õ elõtte: Térdet hajtsatok! Így tevé õt [fejedelemmé] az egész Égyiptom földén.

44 És monda a Faraó Józsefnek: Én vagyok a Faraó; de te nálad nélkül senki se kezét, se lábát fel ne emelhesse egész Égyiptom földén.

45 És nevezé a Faraó József nevét Czafenát-Pahneákhnak, és adá néki feleségûl Aszenáthot, Potiferának On papjának leányát. És kiméne József Égyiptom földére.

46 József pedig harmincz esztendõs vala, mikor a Faraó elõtt, az égyiptomi király elõtt álla. Kiméne tehát József a Faraó elõl, és bejárá az egész Égyiptom földét.

47 És a föld a hét bõ esztendõ alatt tele marokkal ontá a termést.

48 És összegyûjté a hét esztendõnek minden eleségét, mely vala Égyiptom földén, és a városokba takarítá az élelmet, [minden] városba a körülte levõ határ élelmét takarítá be.

49 És felhalmozá József a gabonát, mint a tenger fövénye, igen sokat, annyira, hogy megszûntek azt számba venni, mivelhogy száma nem [vala].

50 Józsefnek pedig születék két fia az éhség esztendejének eljötte elõtt, kiket szûle néki Aszenáth, Potiferának az On papjának leánya.

51 És nevezé József az elsõszülöttnek nevét Manassénak: mert [úgymond], elfelejteté én velem Isten minden én veszõdségemet, és az én atyámnak egész házát.

52 A másodiknak nevét pedig nevezé Efraimnak: mivel, [úgymond], megszaporított engem Isten az én nyomorúságomnak földén.

53 Eltele tehát a bõség hét esztendeje, a mely vala Égyiptomnak földén.

54 És elkezdõdék az éhség hét esztendeje, mint megmondotta vala József; és lõn éhség minden országban; de Égyiptom földén mindenütt vala kenyér.

55 [De] megéhezék egész Égyiptom földe is, és kenyérért kiált vala a nép a Faraóhoz. - Monda pedig a Faraó mind az Égyiptombelieknek: Menjetek Józsefhez, [és] a mit mond néktek, azt míveljétek.

56 És az éhség mind az egész földön vala. Akkor mind megnyitá József a [gabonás házakat], és árulja vala az Égyiptombelieknek; mert nagyobbodik vala az éhség Égyiptom földén.

57 És mind az egész föld Égyiptomba megy vala Józsefhez gabonát venni; mert nagy vala az éhség az egész földön.

   

Ze Swedenborgových děl

 

Arcana Coelestia # 5215

Prostudujte si tuto pasáž

  
/ 10837  
  

5215. And parched with the east wind. That this signifies full of cupidities, is evident from the signification of “parched with the east wind,” as being to be consumed by the fire of cupidities. For the “east wind” and the “east,” in the genuine sense, are love to the Lord and love toward the neighbor (see n. 101, 1250, 3249, 3708, 3762); hence in the opposite sense they are love of self and love of the world, consequently evil desires and cupidities; for these belong to the loves referred to. “Fire” is predicated of these things for the reason spoken of above (see n. 5071), and consequently “to be parched” is predicated of them.

[2] For there are two sources of heat, as also of light; one source of heat is the sun of the world, and the other source is the sun of heaven, which is the Lord. It is known that the sun of the world pours forth heat into its world, and into all the things therein; but that the sun of heaven pours heat into the whole heaven is not so well known. And yet this may be known, if anyone will reflect upon the heat that is within man, and that has nothing in common with the heat of this world, that is, the heat called vital heat. From this it might be known that this heat is of a different nature from that of the heat of this world; and this true heat is living, while that of this world is not living; and that because spiritual heat is living, it kindles man’s interiors, of his will and understanding, and gives him to desire and to love and also to be affected. For this reason also desires, loves, and affections are spiritual heat, and are so called. That they are heat is very manifest, for heat is exhaled on all sides from living bodies, even in the greatest cold; and also when the desires and affections, that is, the loves, grow warmer, the body also grows warm in the same degree. This is the heat that is meant in the Word by “burning,” “fire,” and “flame”; and in the genuine sense it is heavenly and spiritual love, but in the opposite sense bodily and earthly love. From this it is evident that here by being “parched with the east wind” is signified being consumed by the fire of cupidities, and when predicated of memory-knowledges, which are the “thin ears” of corn, there is signified that they are full of cupidities.

[3] That by the “east wind” is signified what is of cupidites and the derivative phantasies is evident from the passages in the Word where it is mentioned, as in David:

He made the east wind to go forth in the heavens, and by His power He brought forth the south wind, and He made it rain down flesh upon them as dust, and winged fowl as the sand of the sea (Psalms 78:26-27).

That by the “flesh” which that wind brought are signified evil desires, and by the “winged fowl” the derivative phantasies, is plain in Moses (Numbers 11:31-35), where it is said that the name of the place in which the people were smitten with a plague because of their eating flesh was called “The graves of lust, because there they buried the people that lusted.”

[4] In Ezekiel:

Behold the vine that has been planted, shall it prosper? Shall it not utterly wither, when the east wind toucheth it? Upon the beds of its shoots it shall wither (Ezekiel 17:10).

The vine was plucked up in anger, it hath been cast forth to the earth, and the east wind hath withered its fruit; all the rods of its strength have been plucked off and withered; the fire hath devoured everyone, for fire hath gone forth from a rod of its branches, it hath devoured its fruit, so that there is not in it a rod of strength, a scepter for ruling (Ezekiel 19:12, 14); where the “east wind” denotes what belongs to cupidities.

In Isaiah:

He meditated upon His rough wind, in the day of the east wind (Isaiah 27:8).

[5] In Hosea:

The east wind shall come, the wind of Jehovah coming up from the wilderness; and its spring shall become dry, and its fountain shall be dried up; it shall make a prey of the treasure of all vessels of desire (Hos. 13:15); where also the “east wind” denotes what belongs to cupidities. Likewise in Jeremiah:

As the east wind I will scatter them before the enemy (Jeremiah 18:17).

[6] In David:

With the east wind thou wilt break the ships of Tarshish (Psalms 48:7).

In Isaiah:

Thou hast forsaken Thy people, the house of Jacob, because they are filled with the east wind, and the soothsayers are Philistines (Isaiah 2:6).

In Hosea:

Ephraim feedeth on wind, and followeth after the east wind; every day he multiplieth a lie and a wasting (Hos. 12:1);

“wind” here denotes phantasies, and the “east wind,” cupidities. Similar also is the meaning in the internal sense of the “east wind” by which locusts were produced, and by which they were driven into the sea (Exodus 10:13, 19); and also by which the waters of the sea Suph were divided (Exodus 14:21).

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Foundation for the permission to use this translation.