Bible

 

1 Mózes 38

Studie

   

1 És lõn abban az idõben, hogy Júda elméne az õ atyjafiaitól, és betére egy Adullámbeli férfiúhoz, kinek neve Khira vala.

2 És meglátá ott Júda egy Súah nevû Kanaánbeli férfiúnak leányát, és elvevé azt, és beméne hozzá.

3 És az fogada méhében és szûle fiat, és nevezé nevét Hérnek.

4 És ismét fogada méhében, s fiat szûle, és nevezé nevét Ónánnak.

5 Még egyszer szûle fiat, és nevezé nevét Sélának, és mikor azt szûlé, Khezibben vala.

6 És võn Júda az õ elsõszülött fiának Hérnek feleséget, ennek neve Thámár vala.

7 De Hér, Júdának elsõszülött fia gonosz vala az Úr szemei elõtt, és megölé õt az Úr.

8 És monda Júda Ónánnak: Eredj be a te bátyád feleségéhez, és vedd feleségûl mint sógor, és támaszsz magot bátyádnak.

9 Ónán pedig tudja vala, hogy a magzat nem lesz az övé, azért valamikor az õ bátyja feleségéhez bemegy vala, földre vesztegeti vala el a [magot,] hogy bátyjának magot ne támaszszon.

10 És gonoszságnak tetszék az Úr szemei elõtt, a mit cselekeszik vala, annakokáért megölé õt is.

11 És monda Júda Thámárnak, az õ menyének: Maradj özvegyen addig a te atyád házában, míg az én fiam Séla felnevekedik. Mert így gondolkodik vala: Netalán ez is meghal, mint az õ bátyjai. Elméne azért Thámár, és marada az õ atyja házában.

12 Sok idõ múlva meghala Súa leánya, a Júda felesége. Júda pedig megvígasztalódék és elméne az õ juhainak nyírõihez, barátjával az Adullámbeli Khirával, Thimnába.

13 Hírûl adák pedig Thámárnak mondván: Ím a te ipad Thimnába megy juhainak nyírésére.

14 Leveté azért magáról özvegyi ruháját, elfátyolozá és beburkolá magát, és leûle Enajim kapujába, mely a Thimnába vezetõ úton van; mert látja vala, hogy felnevekedék Séla, és még sem adák õt annak feleségûl.

15 Meglátá pedig õt Júda, és tisztátalan személynek gondolá, mivelhogy befedezte vala orczáját.

16 És hozzá tére az útra és monda: Engedd meg kérlek, hogy menjek be te hozzád, mert nem tudja vala, hogy az õ menye az. Ez pedig monda: Mit adsz nékem ha bejösz hozzám?

17 És felele: Küldök néked az én nyájamból egy kecskefiat. És az monda: Adsz-é zálogot, míg megküldöd?

18 És monda: Micsoda zálogot adjak néked? És monda: Gyûrûdet, gyûrûd zsinórját és pálczádat, mely kezedben van. Oda adá azért néki, és beméne hozzá, és teherbe ejté.

19 Azután felkele és elméne, és leveté magáról a fátyolt; és felvevé az õ özvegyi ruháját.

20 És megküldé Júda a kecskefiat az õ Adullámbeli barátjától, hogy visszavegye a zálogot az asszonytól, de nem találá azt.

21 És megkérdé a helység férfiait, mondván: Hol van az a [felavatott] parázna nõ, a ki Enajim mellett az útfélen vala? És azok mondának: Nem volt erre [felavatott] parázna nõ.

22 Visszatére tehát Júdához, és monda: Nem találám azt meg, a helység lakosai is azt mondák: Nem volt erre [felavatott] parázna nõ.

23 És monda Júda: Tartsa magának, hogy csúffá ne legyünk; ímé én megküldöttem volt ezt a kecskefiat, te pedig nem találtad meg õt.

24 És lõn mintegy három hónap múlva, jelenték Júdának, mondván: Thámár a te menyed paráználkodott, és ímé terhes is a paráznaság miatt. És monda Júda: Vigyétek ki õt, és égettessék meg.

25 Mikor pedig kivitetnék, elkülde az õ ipához, mondván: Attól a férfiútól vagyok terhes, a kiéi ezek. És mondá: Ismerd meg, kérlek, kié e gyûrû, e zsinór, és e pálcza.

26 És megismeré Júda és monda: Igazabb õ nálamnál, mert bizony nem adám õt az én fiamnak Sélának; de nem ismeré õt [Júda] többé.

27 És lõn az õ szûlésének idején, ímé kettõsök valának az õ méhében.

28 És lõn, hogy szûlése közben az egyik kinyújtá kezét, és fogá a bába és veres fonalat köte reá, mondván: Ez jött ki elõször.

29 De lõn, hogy a mikor visszavoná kezét, ímé az õ testvére jöve ki. És mondá a [bába:] Hogy törtél te magadnak rést? Azért nevezé nevét Pérecznek.

30 És utána kijöve az õ testvére kinek veres fonál vala kezén; és nevezé nevét Zerákhnak.

   

Ze Swedenborgových děl

 

Arcana Coelestia # 592

Prostudujte si tuto pasáž

  
/ 10837  
  

592. Jehovah said, I will destroy man. That this signifies that man would extinguish himself, is evident from what has been explained before, namely, that it is predicated of Jehovah or the Lord that He punishes, that He tempts, that He does evil, that He destroys or kills, and that He curses. As for example, that He slew Er, Judah’s firstborn; and Onan, another son of Judah (Genesis 38:7, 10); that Jehovah smote all the firstborn of Egypt (Exodus 12:12, 29). And so in Jeremiah:

Whom I have slain in Mine anger and in My wrath (Jeremiah 33:5).

In David:

He cast upon them the wrath of His anger; vehement anger, and fury and straitness, a sending of evil angels (Psalms 78:49).

In Amos:

Shall evil befall a city, and Jehovah hath not done it? (Amos 3:6).

In John:

Seven golden vials full of the wrath of God who liveth forever and ever (Revelation 15:1, 7; 16:1). All these things are predicated of Jehovah, although entirely contrary to His nature. They are predicated of Him for the reason explained before; and also in order that men may first form the very general idea that the Lord governs and disposes all things both in general and in particular; and may afterwards learn that nothing of evil is from the Lord, much less does He kill; but that it is man who brings evil upon himself, and ruins and destroys himself-although it is not man, but evil spirits who excite and lead him; and yet it is man, because he believes that he is himself the doer. So now here it is said of Jehovah that He would “destroy man” when in fact it was man who would destroy and extinguish himself.

[2] The state of the case may be very evident from those in the other life who are in torment and in hell, and who are continually lamenting and attributing all the evil of punishment to the Lord. So in the world of evil spirits there are those who make it their delight, even their greatest delight, to hurt and punish others; and those who are hurt and punished think it is from the Lord. But they are told, and it is shown them, that not the least of evil is from the Lord, but they bring it upon themselves; for such is the state and such the equilibrium of all things in the other life that evil returns upon him who does evil, and becomes the evil of punishment; and for the same reason it is inevitable. This is said to be permitted for the sake of the amendment of the evil. But still the Lord turns all the evil of punishment into good; so that there is never anything but good from the Lord. But hitherto no one has known what permission is; what is permitted is believed to be done by Him who permits, because He permits. But the fact is quite otherwise, concerning which, of the Lord’s Divine mercy hereafter.

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Foundation for the permission to use this translation.