Bible

 

1 Mózes 30

Studie

   

1 És látá Rákhel, hogy õ nem szûle Jákóbnak, irigykedni kezde Rákhel az õ nénjére, és monda Jákóbnak: Adj nékem gyermekeket, mert ha nem, meghalok.

2 Felgerjede azért Jákób haragja Rákhel ellen, és monda: Avagy Isten [vagyok-é] én, ki megtagadta tõled a méhnek gyümölcsét.

3 És monda ez: Ímhol az én szolgálóm Bilha, menj be hozzá, hogy szûljön az én térdeimen, és én is megépüljek õ általa.

4 Adá tehát néki az õ szolgálóját Bilhát feleségûl, és beméne ahhoz Jákób.

5 És teherbe esék Bilha és szûle Jákóbnak fiat.

6 És monda Rákhel: Ítélt felõlem az Isten, és meg is hallgatta szavamat, és adott énnékem fiat: azért nevezé nevét Dánnak.

7 Ismét fogada az õ méhében, és szûle Bilha, a Rákhel szolgálója más fiat is Jákóbnak.

8 És monda Rákhel: Nagy tusakodással tusakodtam az én nénémmel, és gyõztem; azért nevezé nevét Nafthalinak.

9 Látván pedig Lea hogy õ megszûnt a szûléstõl, vevé az õ szolgálóját Zilpát, és adá azt Jákóbnak feleségûl.

10 És szûle Zilpa, Lea szolgálója, fiat Jákóbnak.

11 És monda Lea: Szerencsére! és nevezé nevét Gádnak!

12 És szûle Zilpa, Lea szolgálója, más fiat is Jákóbnak.

13 És monda Lea: Oh én boldogságom! bizony boldognak mondanak engem az asszonyok: és nevezé nevét Ásernek.

14 És kiméne Rúben búzaaratáskor, és talála a mezõn mandragóra-bogyókat s vivé azokat az õ anyjának, Leának. És monda Rákhel Leának: Adj nékem kérlek a fiad mandragóra-bogyóiból.

15 Az pedig monda néki: Talán keveselled, hogy elvetted tõlem az én férjemet, s a fiam mandragóra-bogyóit is elvennéd tõlem? És monda Rákhel: Háljon veled hát az éjjel a te fiad mandragóra-bogyóiért.

16 Mikor Jákób este a mezõrõl jöve, eleibe méne Lea, és monda: Én hozzám jõjj be, mert megvettelek a fiam mandragóra-bogyóiért; és nála hála azon éjszaka.

17 És meghallgatá Isten Leát, mert fogada az õ méhében és szûle Jákóbnak ötödik fiat.

18 És monda Lea: Megadta az Isten jutalmamat, a miért szolgálómat férjemnek adtam; azért nevezé nevét Izsakhárnak.

19 És ismét fogada az õ méhében Lea, és szûle hatodik fiat Jákóbnak.

20 És monda Lea: Megajándékozott az Isten engem ajándékkal; most már velem lakik az én férjem, mert hat fiat szûltem néki, és nevezé nevét Zebulonnak.

21 Annakutána szûle leányt, és nevezé nevét Dínának.

22 Megemlékezék pedig az Isten Rákhelrõl; és meghallgatá õt az Isten és megnyitá az õ méhét.

23 És fogada méhében, és szûle fiat, s monda: Elvevé Isten az én gyalázatomat.

24 És nevezé nevét Józsefnek, mondván: Adjon ehhez az Úr nékem más fiat is.

25 És lõn, a mint szûlte vala Rákhel Józsefet, monda Jákób Lábánnak: Bocsáss el engemet, hadd menjek el az én helyembe, az én hazámba.

26 Add meg nékem az én feleségeimet és magzatimat, a kikért szolgáltalak téged, hadd menjek el, mert te tudod az én szolgálatomat, a melylyel szolgáltalak téged.

27 És monda néki Lábán: Vajha kedvet találtam volna szemeid elõtt! Úgy sejtem, hogy te éretted áldott meg engem az Úr.

28 És monda: Szabj bért magadnak és én megadom.

29 Ez pedig monda: Te tudod mimódon szolgáltalak téged, és hogy mivé lett nálam a te jószágod.

30 Mert a mi kevesed vala én elõttem, sokra szaporodott, és megáldott az Úr téged az én lábam nyomán. Immár mikor tehetek valamit a magam házáért is?

31 És monda [Lábán:] Mit adjak néked? Felele Jákób: Ne adj nékem semmit; juhaidat ismét legeltetem és õrizem, ha nekem ezt a dolgot megteszed:

32 Nyájaidat ma mind végig járom, minden pettyegetett és tarka bárányt kiszaggatok közûlök, és minden fekete bárányt a juhok közûl, s a tarkát és pettyegetettet a kecskék közûl, s legyen [ez] az én bérem.

33 S a mikor majd bérem iránt eljövéndesz, mi elõtted lesz, becsületességemrõl ez felel: a mi nem pettyegetett vagy tarka a kecskék, s nem fekete a juhok közt, az mind lopott jószág nálam.

34 És monda Lábán: Ám legyen: Vajha a te beszéded szerint lenne.

35 Külön választá azért azon a napon a pettyegetett és tarka kosokat, és minden csíkos lábú és tarka kecskét, mind a melyikben valami fehérség vala, és minden feketét a juhok közûl, és adá az õ fiainak keze alá.

36 És három napi járó földet vete maga közé és Jákób közé; Jákób pedig legelteti vala Lábán egyéb juhait.

37 És võn Jákób zöld nyár-, mogyoró- és gesztenye-vesszõket, és meghántá azokat fehéresen csíkosra, hogy látható legyen a vesszõk fehére.

38 És a vesszõket, melyeket meghántott vala, felállítá a csatornákba, az itató válúkba, melyekre a juhok inni járnak vala, szembe a juhokkal, hogy foganjanak, mikor inni jönnek.

39 És a juhok a vesszõk elõtt foganának és ellenek vala csíkos lábúakat, pettyegetetteket és tarkákat.

40 Azután külön szakasztá Jákób ezeket a bárányokat, és a Lábán nyáját arczczal fordítja vala a csíkos lábú és fekete bárányokra; így szerze magának külön falkákat, melyeket nem ereszte a Lábán juhai közé.

41 És lõn, hogy mikor a nyáj java részének vala párzási ideje, akkor Jákób a vesszõket oda raká a válúkba a juhok eleibe, hogy a vesszõket látva foganjanak.

42 De mikor satnya vala a nyáj, nem rakja vala oda s ily módon Lábánéi lõnek a satnyák, a java pedig Jákóbé.

43 És felette igen meggazdagodék a férfiú; és vala néki sok juha, szolgálója, szolgája, tevéje és szamara.

   

Ze Swedenborgových děl

 

Arcana Coelestia # 3951

Prostudujte si tuto pasáž

  
/ 10837  
  

3951. For hiring I have hired thee with my son’s dudaim. That this signifies that it was thus promised from forethought is evident from the signification of “hiring to hire” as being that which is promised; as is also evident from what goes before. That it is from foresight, is because all the conjunction of truth with good, and of good with truth, in man, is effected from foresight; that is, from the Lord’s Providence. For the subject here treated of is the conjunction of good with truth, and of truth with good, and thus the good that is appropriated to man. For good is not good in man until it has been conjoined with truth. And as all good comes from the Lord, that is, all the appropriation of good through its conjunction with truth, it is therefore here said, “from foresight.” The Lord’s Providence is especially concerned with this conjunction. By means of it man becomes man, and is distinguished from the brute animals; and he becomes man insofar as he receives of it; that is, insofar as he permits the Lord to effect it. This therefore is the good that is with man; and no other good that is spiritual and that remains to eternity, is possible.

[2] Moreover the goods of the external man, which so long as the man lives in the world are the delights of life, are good only insofar as they partake inwardly of this good. For example, the good of riches. Insofar as riches have spiritual good within them, that is, insofar as they have as their end the good of the neighbor, the good of our country or the public good, and the good of the church, so far they are good. But they who conclude that the spiritual good of which we are speaking is not possible in a condition of worldly opulence, and who therefore persuade themselves that to make room for heaven they must divest themselves of such things, are much mistaken.

For if they renounce their wealth, or deprive themselves of it, they can then do good to no one, nor can themselves live in the world except in misery and thus can no longer have as their end the good of the neighbor, and the good of their country, nor even the good of the church, but themselves only, that they may be saved, and become greater than others in the heavens. Moreover, when they divest themselves of worldly goods, they expose themselves to contempt, because they make themselves of low estimation in the sight of others, and consequently useless for performing services and discharging duties. But when they have the good of others as their end, they then have also as an end, or as means, a state of being in the capability of effecting this end.

[3] The case herein is precisely as it is with the nutrition of a man, which has as its end that he may have a sound mind in a sound body. If a man deprives his body of its nourishment, he deprives himself also of the condition needed for his end; and therefore he who is a spiritual man does not despise nourishment, nor even its pleasures; and yet he does not hold them as his end, but only as a means that is of service to his end. From this as an example we can judge of all other things.

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Foundation for the permission to use this translation.