Bible

 

1 Mózes 30

Studie

   

1 És látá Rákhel, hogy õ nem szûle Jákóbnak, irigykedni kezde Rákhel az õ nénjére, és monda Jákóbnak: Adj nékem gyermekeket, mert ha nem, meghalok.

2 Felgerjede azért Jákób haragja Rákhel ellen, és monda: Avagy Isten [vagyok-é] én, ki megtagadta tõled a méhnek gyümölcsét.

3 És monda ez: Ímhol az én szolgálóm Bilha, menj be hozzá, hogy szûljön az én térdeimen, és én is megépüljek õ általa.

4 Adá tehát néki az õ szolgálóját Bilhát feleségûl, és beméne ahhoz Jákób.

5 És teherbe esék Bilha és szûle Jákóbnak fiat.

6 És monda Rákhel: Ítélt felõlem az Isten, és meg is hallgatta szavamat, és adott énnékem fiat: azért nevezé nevét Dánnak.

7 Ismét fogada az õ méhében, és szûle Bilha, a Rákhel szolgálója más fiat is Jákóbnak.

8 És monda Rákhel: Nagy tusakodással tusakodtam az én nénémmel, és gyõztem; azért nevezé nevét Nafthalinak.

9 Látván pedig Lea hogy õ megszûnt a szûléstõl, vevé az õ szolgálóját Zilpát, és adá azt Jákóbnak feleségûl.

10 És szûle Zilpa, Lea szolgálója, fiat Jákóbnak.

11 És monda Lea: Szerencsére! és nevezé nevét Gádnak!

12 És szûle Zilpa, Lea szolgálója, más fiat is Jákóbnak.

13 És monda Lea: Oh én boldogságom! bizony boldognak mondanak engem az asszonyok: és nevezé nevét Ásernek.

14 És kiméne Rúben búzaaratáskor, és talála a mezõn mandragóra-bogyókat s vivé azokat az õ anyjának, Leának. És monda Rákhel Leának: Adj nékem kérlek a fiad mandragóra-bogyóiból.

15 Az pedig monda néki: Talán keveselled, hogy elvetted tõlem az én férjemet, s a fiam mandragóra-bogyóit is elvennéd tõlem? És monda Rákhel: Háljon veled hát az éjjel a te fiad mandragóra-bogyóiért.

16 Mikor Jákób este a mezõrõl jöve, eleibe méne Lea, és monda: Én hozzám jõjj be, mert megvettelek a fiam mandragóra-bogyóiért; és nála hála azon éjszaka.

17 És meghallgatá Isten Leát, mert fogada az õ méhében és szûle Jákóbnak ötödik fiat.

18 És monda Lea: Megadta az Isten jutalmamat, a miért szolgálómat férjemnek adtam; azért nevezé nevét Izsakhárnak.

19 És ismét fogada az õ méhében Lea, és szûle hatodik fiat Jákóbnak.

20 És monda Lea: Megajándékozott az Isten engem ajándékkal; most már velem lakik az én férjem, mert hat fiat szûltem néki, és nevezé nevét Zebulonnak.

21 Annakutána szûle leányt, és nevezé nevét Dínának.

22 Megemlékezék pedig az Isten Rákhelrõl; és meghallgatá õt az Isten és megnyitá az õ méhét.

23 És fogada méhében, és szûle fiat, s monda: Elvevé Isten az én gyalázatomat.

24 És nevezé nevét Józsefnek, mondván: Adjon ehhez az Úr nékem más fiat is.

25 És lõn, a mint szûlte vala Rákhel Józsefet, monda Jákób Lábánnak: Bocsáss el engemet, hadd menjek el az én helyembe, az én hazámba.

26 Add meg nékem az én feleségeimet és magzatimat, a kikért szolgáltalak téged, hadd menjek el, mert te tudod az én szolgálatomat, a melylyel szolgáltalak téged.

27 És monda néki Lábán: Vajha kedvet találtam volna szemeid elõtt! Úgy sejtem, hogy te éretted áldott meg engem az Úr.

28 És monda: Szabj bért magadnak és én megadom.

29 Ez pedig monda: Te tudod mimódon szolgáltalak téged, és hogy mivé lett nálam a te jószágod.

30 Mert a mi kevesed vala én elõttem, sokra szaporodott, és megáldott az Úr téged az én lábam nyomán. Immár mikor tehetek valamit a magam házáért is?

31 És monda [Lábán:] Mit adjak néked? Felele Jákób: Ne adj nékem semmit; juhaidat ismét legeltetem és õrizem, ha nekem ezt a dolgot megteszed:

32 Nyájaidat ma mind végig járom, minden pettyegetett és tarka bárányt kiszaggatok közûlök, és minden fekete bárányt a juhok közûl, s a tarkát és pettyegetettet a kecskék közûl, s legyen [ez] az én bérem.

33 S a mikor majd bérem iránt eljövéndesz, mi elõtted lesz, becsületességemrõl ez felel: a mi nem pettyegetett vagy tarka a kecskék, s nem fekete a juhok közt, az mind lopott jószág nálam.

34 És monda Lábán: Ám legyen: Vajha a te beszéded szerint lenne.

35 Külön választá azért azon a napon a pettyegetett és tarka kosokat, és minden csíkos lábú és tarka kecskét, mind a melyikben valami fehérség vala, és minden feketét a juhok közûl, és adá az õ fiainak keze alá.

36 És három napi járó földet vete maga közé és Jákób közé; Jákób pedig legelteti vala Lábán egyéb juhait.

37 És võn Jákób zöld nyár-, mogyoró- és gesztenye-vesszõket, és meghántá azokat fehéresen csíkosra, hogy látható legyen a vesszõk fehére.

38 És a vesszõket, melyeket meghántott vala, felállítá a csatornákba, az itató válúkba, melyekre a juhok inni járnak vala, szembe a juhokkal, hogy foganjanak, mikor inni jönnek.

39 És a juhok a vesszõk elõtt foganának és ellenek vala csíkos lábúakat, pettyegetetteket és tarkákat.

40 Azután külön szakasztá Jákób ezeket a bárányokat, és a Lábán nyáját arczczal fordítja vala a csíkos lábú és fekete bárányokra; így szerze magának külön falkákat, melyeket nem ereszte a Lábán juhai közé.

41 És lõn, hogy mikor a nyáj java részének vala párzási ideje, akkor Jákób a vesszõket oda raká a válúkba a juhok eleibe, hogy a vesszõket látva foganjanak.

42 De mikor satnya vala a nyáj, nem rakja vala oda s ily módon Lábánéi lõnek a satnyák, a java pedig Jákóbé.

43 És felette igen meggazdagodék a férfiú; és vala néki sok juha, szolgálója, szolgája, tevéje és szamara.

   

Ze Swedenborgových děl

 

Arcana Coelestia # 3921

Prostudujte si tuto pasáž

  
/ 10837  
  

3921. And Rachel said, God hath judged me, and also hath heard my voice. That this signifies in the supreme sense justice and mercy; in the internal sense, the holy of faith; and in the external sense, the good of life, is evident from the signification of “God judging me,” and from that of “hearing my voice.” That “God judging me” signifies the Lord’s justice, is evident without explication, as also that His “hearing my voice” is mercy; for the Lord judges all from justice, and hears all from mercy. He judges from justice because from Divine truth, and He hears from mercy because from Divine good; from justice He judges those who do not receive the Divine good; and from mercy He hears those who do. But still when He judges from justice, it is also at the same time from mercy; for in all Divine justice there is mercy, as in Divine truth there is Divine good. But as these are arcana too deep to be told in a few words, they will of the Lord’s Divine mercy be more fully explained elsewhere.

[2] That by “God hath judged me, and also hath heard my voice” is meant in the internal sense the holy of faith, is because faith, which is predicated of truth, corresponds to the Divine justice; and the holy, which is good, to the Divine mercy of the Lord; and further, “to judge” or “judgment” is predicated of the truth of faith (n. 2235); and because it is said of God that He “judged,” it denotes what is good or holy. Thus it is evident that the holy of faith is what is signified by both these expressions together; and as this one whole is signified by both of them together, the two expressions are joined together by “and also.” That in the external sense the good of life is signified, is also from correspondence, for the good of life corresponds to the holy of faith. That without the internal sense it cannot be known what is signified by “God hath judged me and also hath heard,” is evident from the fact that the expressions do not so cohere in the sense of the letter as to present one idea to the understanding.

[3] The reason why in this verse, and in the following down to “Joseph,” “God” is named, and in the preceding verses, “Jehovah,” is that in these verses the regeneration of the spiritual man is treated of, but in the preceding ones the regeneration of the celestial man; for “God” is named when the subject is the good of faith, which is of the spiritual man; but “Jehovah” when the subject is the good of love, which is of the celestial man (see n. 2586, 2769, 2807, 2822). For by Judah, to whom the narrative was brought down in the preceding chapter, there was represented the celestial man (see n. 3881); but by Joseph, to whom it is continued in this chapter, the spiritual man, who is treated of in the verses that follow (23-24). That “Jehovah” was named when the narrative was brought down to Judah, may be seen in verses 32-33, 35 in the preceding chapter; that “God” is named where it is continued to Joseph, may be seen in verses 6, 8, 17-18, 20, 22-23 of the present chapter; and “Jehovah” is again named afterwards, because the subject proceeds from the spiritual man to the celestial. This is the secret which lies hidden in these words, and which no one can know except from the internal sense, and unless also he knows what the celestial man is, and what the spiritual.

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Foundation for the permission to use this translation.