Bible

 

2 Mózes 26

Studie

   

1 A hajlékot pedig tíz kárpitból csináld: sodrott lenbõl, és kék, és bíborpiros, és karmazsin színûbõl, Kérubokkal, mestermunkával készítsd azokat.

2 Egy-Egy kárpit hossza huszonnyolcz sing legyen, Egy-Egy kárpit szélessége pedig négy sing; Egy mértéke legyen mindenik kárpitnak.

3 Öt kárpit legyen egymással egybefoglalva, ismét öt kárpit egymással egybefoglalva.

4 És csinálj hurkokat kék lenbõl az egyik kárpit szélén, a mely az egybefoglaltak között szélrõl van; ugyanezt csináld a szélsõ kárpit szélével a másik egybefoglalásban is.

5 Ötven hurkot csinálj az egyik kárpiton; Ötven hurkot csinálj ama kárpit szélén is, a mely a másik egybefoglalásban van; egyik hurok a másiknak általellenében legyen.

6 Csinálj ötven arany horgocskát is, és e horgocskákkal foglald össze egyik kárpitot a másikkal, hogy a hajlék egygyé legyen.

7 Ezután csinálj kecskeszõr kárpitokat sátorul a hajlék fölé; tizenegy kárpitot csinálj ilyet.

8 Egy kárpit hossza harmincz sing legyen, szélessége pedig Egy kárpitnak négy sing; Egy mértéke legyen a tizenegy kárpitnak.

9 És foglald egybe az öt kárpitot külön, és a hat kárpitot külön; a hatodik kárpitot pedig kétrét hajtsd a sátor elejére.

10 És csinálj ötven hurkot az egyik kárpit szélén, a mely az egybefoglaltak között szélrõl van; és ötven hurkot a kárpit szélén a másik egybefoglalásban is.

11 Csinálj ötven rézhorgocskát is, és akaszd a horgocskákat a hurkokba, és foglald egybe a sátort, hogy egygyé legyen.

12 A sátor kárpitjának fölösleges része, a fölösleges kárpitnak fele csüggjön alá a hajlék hátulján.

13 Egy singnyi pedig egyfelõl, és egy singnyi másfelõl, abból, a mi a sátor kárpitjainak hosszában fölösleges, bocsáttassék alá a hajlék oldalain egyfelõl is, másfelõl is, hogy befedje azt.

14 Csinálj a sátornak takarót is veresre festett kosbõrökbõl, és e fölé is egy takarót borzbõrökbõl.

15 Csinálj a hajlékhoz deszkákat is sittim-fából, felállogatva.

16 A deszka hossza tíz sing legyen; egy-egy deszka szélessége pedig másfél sing.

17 Egy-Egy deszkának két csapja legyen, egyik a másiknak megfelelõ; így csináld a hajlék minden deszkáját.

18 A deszkákat pedig így csináld a hajlékhoz: húsz deszkát a déli oldalra, délfelé.

19 A húsz deszka alá pedig negyven ezüst talpat csinálj, két talpat egy-egy deszka alá, annak két csapjához képest; megint két talpat egy-egy deszka alá, a két csapjához képest.

20 A hajlék másik oldalául is, észak felõl húsz deszkát.

21 És azokhoz is negyven ezüst talpat; két talpat egy deszka alá, megint két talpat egy deszka alá.

22 A hajlék nyugoti oldalául pedig csinálj hat deszkát.

23 A hajlék szegleteiül is csinálj két deszkát a két oldalon.

24 Kettõsen legyenek alólról kezdve, felül pedig együtt legyenek egy karikába foglalva; ilyen legyen mindkettõ; a két szeglet számára legyenek.

25 Legyen azért nyolcz deszka, és azokhoz tizenhat ezüst talp; két talp egy deszka alatt, megint két talp egy deszka alatt.

26 Csinálj reteszrúdakat is sittim-fából; ötöt a hajlék egyik oldalának deszkáihoz.

27 És öt reteszrúdat a hajlék másik oldalának deszkáihoz; és a hajlék nyugoti oldalának deszkáihoz is öt reteszrúdat hátulról.

28 A középsõ reteszrúd pedig a deszkák közepén az egyik végtõl a másik végig érjen.

29 A deszkákat pedig borítsd meg aranynyal, és karikákat is aranyból csinálj azokhoz a reteszrúdak tartói gyanánt; a reteszrúdakat is megborítsd aranynyal.

30 A hajlékot pedig azon a módon állítsd fel, a mint néked a hegyen mutattatott.

31 És csinálj függönyt, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínû, és sodrott lenbõl; Kérubokkal, mestermunkával készítsék azt.

32 És tedd azt sittim-fából való, aranynyal borított négy oszlopra, a melyeknek horgai aranyból legyenek, négy ezüst talpon.

33 És tedd a függönyt a horgok alá, és vidd oda a függöny mögé a bizonyság ládáját és az a függöny válaszsza el néktek a szent helyet a szentek szentjétõl.

34 Azután tedd rá a fedelet a bizonyság ládájára a szentek szentjébe.

35 Az asztalt pedig helyezd a függönyön kívül, és a gyertyatartót az asztal ellenébe, a hajlék déli oldalába; az asztalt pedig tedd az északi oldalba.

36 És csinálj leplet a sátor nyilására is, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínû, és sodrott lenbõl, hímzõmunkával.

37 A lepelhez pedig csinálj öt oszlopot sittim-fából, és borítsd meg azokat aranynyal; azoknak horgai aranyból [legyenek], és önts azokhoz öt réztalpat.

   

Ze Swedenborgových děl

 

Arcana Coelestia # 9648

Prostudujte si tuto pasáž

  
/ 10837  
  

9648. 'And for the other side of the dwelling-place - on the north side' means towards the more external parts of that heaven, where truth dwells in obscurity. This is clear from the meaning of 'the dwelling-place' as heaven, dealt with in 9594; and from the meaning of 'the north' as more external parts, where truth dwells in obscurity, dealt with in 3708. From these meanings it is evident that 'the side of the dwelling-place - on the north side' means towards the more external parts of heaven, where truth dwells in obscurity. There are four states to which the four quarters in the world - east, west, south, and north - correspond. East corresponds to a state in which good is on the rise, and west to a state in which good is on the decline; south corresponds to a state in which truth dwells in light, but north to a state in which truth dwells in shade, 3708. The state of good which the east corresponds to, and the state of truth which the south corresponds to, are more internal states, while the state of good which the west and that of truth which the north correspond to are more external states. For the more internal every state is, the more perfect it is; and the more external it is, the less perfect and so more obscure it is. This is why the higher a person can be raised towards more internal things, the more he advances into the perception of good and the light of truth. When therefore a person lays aside things of the body, which are truly external things, as happens when he leaves this world, he enters into intelligence and wisdom, and so into the perception of all forms of happiness. He does so provided that he has been leading a life of truth and goodness. And the more he has allowed himself to be raised towards the more internal parts of heaven by leading a good life based on teachings about the truth, the greater is that perception.

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Society for the permission to use this translation.