1 Mózes 3

Study

           

1 A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?

2 És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcsébõl ehetünk;

3 De annak a fának gyümölcsébõl, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok.

4 És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg;

5 Hanem tudja az Isten, hogy a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.

6 És látá az asszony, hogy az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kivánatos az a fa a bölcseségért: szakaszta azért annak gyümölcsébõl, és evék, és ada vele levõ férjének is, és az is evék.

7 És megnyilatkozának mindkettõjöknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek; figefa levelet aggatának azért össze, és körülkötõket csinálának magoknak.

8 És meghallák az Úr Isten szavát, a ki hûvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtõzék az ember és az õ felesége az Úr Isten elõl a kert fái között.

9 Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy?

10 És monda: Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém.

11 És monda Õ: Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytõl tiltottalak, hogy arról ne egyél?

12 És monda az ember: Az asszony, a kit mellém adtál vala, õ ada nékem arról a fáról, úgy evém.

13 És monda az Úr Isten az asszonynak: Mit cselekedtél? Az asszony pedig monda: A kígyó ámított el engem, úgy evém.

14 És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban.

15 És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az õ magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.

16 Az asszonynak monda: Felette igen megsokasítom viselõsséged fájdalmait, fájdalommal szûlsz magzatokat; és epekedel a te férjed után, õ pedig uralkodik te rajtad.

17 Az embernek pedig monda: Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, a melyrõl azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belõle életednek minden napjaiban.

18 Töviset és bogácskórót teremjen tenéked; s egyed a mezõnek fûvét.

19 Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz.

20 Nevezte vala pedig Ádám az õ feleségét Évának, mivelhogy õ lett anyja minden élõnek.

21 És csinála az Úr Isten Ádámnak és az õ feleségének bõr ruhákat, és felöltözteté õket.

22 És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közûlünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakaszszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen:

23 Kiküldé õt az Úr Isten az Éden kertjébõl, hogy mívelje a földet, a melybõl vétetett vala.

24 És kiûzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala felõl a Kerúbokat és a villogó pallos lángját, hogy õrizzék az élet fájának útját.

  

Exploring the Meaning of 1 Mózes 3      

Napsal(a) Emanuel Swedenborg

Here are some excerpts from Swedenborg's "Arcana Coelestia" that help explain the inner meaning of this chapter:

AC 190. The third state of the Most Ancient Church is treated of, which so desired its Own as to love it.

AC 191. Because from the love of self, that is, their own love, they began to believe nothing that they did not apprehend by the senses, the sensuous part is represented by the "serpent;" the love of self, or their own love, by the "woman;" and the rational by the "man."

AC 192. Hence the "serpent," or sensuous part, persuaded the woman to inquire into matters pertaining to faith in the Lord in order to see whether they are really so, which is signified by "eating of the tree of knowledge;" and that the rational of man consented, is signified by "the man that he did eat" (verses 1-6).

AC 193. But they perceived that they were in evil; from which remnant of perception, signified by their "eyes being opened," and by their "hearing the voice of Jehovah" (verses 7, 8), and from the fig-leaves of which they made themselves girdles (verse 7), and from their shame or hiding in the midst of the tree of the garden (verses 8, 9), as well as from their acknowledgment and confession (verses 10-13), it is evident that natural goodness still remained in them.

AC 234. The subsequent state of the church down to the flood is here described; and as at that time the church utterly destroyed itself, it is foretold that the Lord would come into the world and save the human race.

AC 235. Being unwilling to believe anything that could not be apprehended by the senses, the sensuous part which is the "serpent," cursed itself, and became infernal (verse 14).

AC 236. Therefore to prevent all mankind from rushing into hell, the Lord promised that He would come into the world (verse 15).

AC 237. The church is further described by the "woman," which so loved self or the Own as to be no longer capable of apprehending truth, although a rational was given them that should "rule" (verse 16).

AC 238. The quality of the rational is then described, in that it consented, and thus cursed itself, and became infernal, so that reason no longer remained, but ratiocination (verse 17).

AC 239. The curse and vastation are described, and also their ferine nature (verse 18).

AC 240. Next, their aversion to everything of faith and love; and that thus from being man they became not men (verse 19).

AC 280. The Most Ancient Church, and those who fell away, are here summarily treated of; thus also its posterity down to the flood, when it expired.

AC 281. Of the Most Ancient Church which was celestial, and from the life of faith in the Lord, called "Eve," and the "mother of all living" (verse 20).

AC 282. Of its first posterity, in which there was celestial spiritual good; and of its second and third, in which there was natural good, signified by the "coat of skin which Jehovah God made for the man and his wife" (verse 21).

AC 283. Of the fourth posterity, in which natural good began to be dissipated, and which, had they been created anew or instructed in the celestial things of faith, would have perished, which is meant by, "Lest he put forth his hand, and take also of the tree of lives, and eat, and live to eternity" (verse 22).

AC 284. Of the fifth posterity, which was deprived of all good and truth, and was reduced to the state in which they had been previous to regeneration, which is meant by his being "sent forth out of the garden of Eden to till the ground from which he was taken" (verse 23).

AC 285. Of the sixth and seventh posterities, in that they were deprived of all memory-knowledge (scientia) of what is good and true, and were left to their own filthy loves and persuasions; this being provided lest they should profane the holy things of faith,-which is signified by his being "driven out, and cherubim being made to dwell at the garden, with the flame of a sword, to keep the way of the tree of lives" (verse 24).

    Studovat vnitřní smysl

Přeložit: